Karácsonyra bambulunk

Volt egy  nagyon kedves hozadéka Keri-Lynn Wilson vendégfellépésének - végre nem Kuklis Gergely viselte az egyetlen szőke lófarkat a Nemzeti Filharmonikusok hangversenyén. Volt egyéb hozadék is, annak nem lehetett annyira örülni. Kicsit talán jobban megértette a hallgató Mahlert, már hogy őt így nem lehet játszani. Alibizés folyt, meggyőződés nélküli vonóhúzogatás, csak baj ne legyen. Nem is lett, vagy legalábbis ennél nagyobb baj nem lett, mint hogy így töltöttük el a hangverseny második részét, ok, cél, értelem nélküli zenehallgatással. Nem lehet  mondani, hogy a kanadai karmesternő gyújtó hatással lett volna bárkire is az előadók vagy a közönség köréből, összerakta a szimfóniát, bár azt sem meggyőzően, mert a hangzást a kürtök uralták, és még csak nagyon panaszkodni sem lehet, mert ők legalább határozottan és szépen játszottak. 

A koncert első része Penderecki II. szimfóniája volt, nagy tudással megírt, egybefüggő darab. Valaha a mű a karácsonyi melléknevet viselte, mert az elején és a végén is jól fölismerhető a Stille Nacht dallama, de nyilván nem akarta Penderecki, hogy azt higgyék a hallgatók, ez valami száncsengős, pastoralés darab, így leginkább az a benyomás maradt, hogy Pendereckinek rossz kedve van. Mondjuk mitől volna jó, 1979 - 80 fordulóján, Lengyelországban.