70 gordonka

Azt gondoltam, szépen, csöndesen megfeledkezem majd Perényi Miklós hetvenedik születésnapjáról, a koncertre sem megyek el, egyszerűen azért, mert nem én vagyok a megfelelő ember, aki kellő, illő és őszinte rajongással tudna beszélni róla. Vagy Róla? Vagy RÓLA? 

Mindegy, ha egyszer nem én vagyok a megfelelő ember, nekem annyira nem is tetszik a csellóhangja, egy kicsit mindig olyan zizegős. Nem problémásan zizeg, csak nyilván több hangideál van, nekem jobban tetszik a markánsabban, egyértelműbben szóló cselló. Csak hát közben egy másik csellista is hetven éves lett, és elég érdekes megfigyelni, hogy miképp reagál kettejük kerek születésnapjára a világ. Az utóbbira nagyon. 

És ez most nem valami jajongás a világ állapota fölött. Mintha ketten másra használnák a hangszert, és annak irodalmát, Maisky a személyiségét növeszti vele, Perényi meg igyekszik még kisebbé válni, még jobban elveszni a hangszer mögött, a szerzők lelkében, a művekben magukban. Nyilván ez a magatartás ezzel jár, kevesebb petárdával, kisebb cirkusszal - nyilván aki ezt a legkevésbé bánja, az maga Perényi. 

Rögtön mondaná az ember reflexből, hogy kivel van, hogy neki melyik tetszik jobban, hogy a pulcsis csellista tetszik-e neki, vagy az Issey Miyake göncöket viselő loboncos, de mielőtt mondanánk, annyi gondolkodási időt azért hagyjunk magunknak, hogy belássuk: nem annyira egyszerű a kérdés. Hogy csak a csellóirodalom alapembereit nézzük: Bach Perényi, az ő személyisége szintén eltűnő, megbújó, elvesző, Beethoven viszont (nem mondom, hogy Maisky) nagy individuum, határozott szembenállás. Biztos, hogy ez a nagy egyéniség benne van nem csak a művekben, de a művek fogadtatásában is, Beethoven, magát Beethovent hallgatjuk akkor is, ha a csellószonátákat hallgatjuk. A művek (nem csak a Beethoven-művek) megértéséhez sokszor az előadó személyiségén át vezet az út, azért jöttünk, hogy Horowitzot hallgassuk, és úgy megyünk, hogy Scarlattit hallgattuk. Nincs ezzel semmi baj, kinek a pap, kinek a papné, kinek Miklós, kinek Mischa. Akinek egyik sem, az már igazán peches.