Valószínűleg többen ismerik Jeremiah Clarke műveit, mint a nevét. Vagy legalábbis két művét, az egyik a Trumpet Voluntary, hosszabbik nevén Dánia hercegének indulója, amely szép neve ellenére ma Angliában a leggyakoribb esküvői zene, olyan, mint nálunk valaha a Mendelssohn Nászinduló volt.
Sokáig hitték Purcell művének, ami nem csoda, hiszen valóban úgy szól, mintha Purcell írta volna, és egyáltalán: ki az a Jeremiah Clarke, hogy egy ilyen dallam csak úgy kipattanjon a fejéből?
A másik művét sokáig nem tudtam azonosítani, a Szabad Európa Rádióban volt valamilyen szignál, diadalmas trombitavisítás, ez csak Maurice André lehet, aztán soha nem tudtam meg, hogy valóban ő volt-e, de egy ilyen művet, ha nincsenek az embernek zeneileg művelt ismerősei, az internet előtt igazán nehéz volt azonosítani. Legfeljebb szerencsésen belebotlott az ember, egy lemezen, amit nem is ezért vett meg, de rajta volt. Ezt is Purcellnek hitték sokáig, ez is rövid, ezt sem felejti el az ember, ha csak egyszer is hallotta.
De nem is ezt szerettem volna elmesélni, hanem Jeremiah Clarke halálát, amit most épp a Gramophone oldalán idéztek föl, a különleges komponista-halálok között. (Webernt lelőtte egy amerikai katona, amikor szivarra gyújtott, Granados vízbe fulladt, mert a mentőcsónakból beugrott a tengerbe, hogy megmentse a feleségét, és elfelejtette, hogy nem tud úszni, Viktor Ullmant Auschwitzban ölték meg. Furcsa módon Lullyt meg sem említik, pedig ő a szakmája áldozata, a karmesteri botjával a lábujjára ütött, és elfertőződött a seb.) Ami Jeremiah Clarke-ot illeti, ő reménytelenül szerelmes volt egy szép és arisztokrata tanítványába, így aztán egy tó partjára érve azon gondolkodott, hogyan is végezzen magával. Fej vagy írás. Ha fej, felköti magát a parti fák valamelyikére, ha írás, beleöli magát a tóba. Repült a pénz, és hopp, éppen az élére esett a parti sárban. Clarke nem azt a következtetést vonta le, amit bárki más tett volna, hogy ez egy jel, maradj életben, tehetséges vagy, a világnak szüksége van rád, hanem hazament és az öngyilkosság egy harmadik módját választotta: főbe lőtte magát.
Ő tudja, az ő élete, meg most már mindegy is, de szörnyű nagy hülyeség volt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.