Bulvárközeli életem egyik első fejtágítóján azt mondták tévés lelki vezetőim, hogy "vigyázz, ne a bulvár használjon téged, inkább te használd a bulvárt". Ami kétségkívül jól hangzott, de nem tudtam ellenállni, hogy visszakérdezzek: mire? Mire használhatnám a bulvárt, ha nem lépek föl, nem adok el magamra jegyeket, olyasmivel foglalkozom, amivel a bulvár nem, vagy nem jellemzően. Nem lehet a happy few-ból, happy manyt csinálni, mert hol marad a sznobizmus gyönyörűsége, hogy mi itt olyasmi iránt érdeklődünk, ami iránt csakis a kiválasztottak? 

Csak azért mesélem, mert most itt vagyok a dilemmában: amikor látom, hogy ez a derék vasgyúró, Pintér Tibor bolondot csinál magából egy Jimmy-musical sikere kedvéért (ha azért), akkor vajon szabad-e nevetni? Mennyire hülye és mennyire játssza a hülyét, amikor a szép testében lakozó szép lelkéről mesél, vagy arról, hogy nyilván azért nem tetszett az özvegynek az előadás, mert túlságosan hiteles volt? A bulvár már csak ilyen, megkeresi a maga bolondjait, aztán nem hagyja békén őket, amíg valami bolondot nem mondanak, lehetőleg minden nap. Szabad-e nevetni, vagy így tettestársak leszünk egy széllelbélelt lélek szétcincálásában? Vagy éppen hogy szabad nevetni, mert ezt akarná ő is, ha Chaplin hasra esett, nem azt mondtuk, hogy szegény, hanem hogy mekkora poén. Ki ver át kit? 

Emlékszem egy interjúra a tévében, Csiszár Jenő nyilván előre eldöntötte, hogy akkor most lerugdossa a színről Kiszel Tündét, de még szóhoz sem jutott, az utóbbi már mosolygott, boldog születésnapot kívánt a hóhérjának, minden kínos kérdésre válaszolt, gond nélkül leiskolázta a riportert. Akkor ki vert át kit? Aztán eltelt, mondjuk, másfél évtized, Kiszel Tünde még mindig a naptárjain mosolyog, közben meg Csiszár Jenő lett a milánói főkonzul.   

Ki ver át kit?