Kemény

Sok jót lehet elmondani a márványtermi Schubert - Liszt koncertről, csak sajnos még több rosszat. Az ötlet egy kissé mechanikusnak és unalomba hajlónak látszott, hogy a Liszt-átiratok előtt mindig eléneklik a megfelelő Schubert-dalt. Esetleg kiegészíthették volna azzal, hogy az Obermann völgye elé meg odaéneklik Lenszkij áriáját az Anyeginből, hiszen ugyanaz a bús ereszkedés hallható mindkettőben. De így is érdekes lett volna figyelni, mitől válik egy Schubert-mű Lisztté, már ha azzá válik, vagy mikor veszíti el Liszt a türelmét Schubert iránt, mikor érzi azt, hogy ez így nem mehet tovább, ha nincs szöveg. 

Csak hát a megvalósítás. Tekintve, hogy fiatal művészekről van  szó, illene valami kíméletet mutatni, még akkor is, ha én magam, hallgatóként nem tapasztaltam ezt a kíméletet. Szóval, csak röviden: a hangszer állapota, a folyamatos nyekergés a pedálból, a zongorista, Váradi László kettős élete, hogy ugyanazt mennyivel érzékenyebben és színesebben játszotta, ha szólódarab volt, mintha csak kíséret. Nem mintha csodákat lehetet volna hallani... És főleg a szólista, Mondok Yvette magasságainak élessége, és hogy egyáltalán nem érzékelni a dalok kidolgozottságát, hogy itt szavak és hangok nagy egymásra találásáról van szó, és ezeket a műveket hangról hangra, szóról szóra végig kell elemezni, aztán az eredményeket fölmutatni egy hangversenyen. 

Nem is folytatom. Aki látta a Keménykalap és krumpliorrt, az tudja, milyen, amikor jön a néni, és Schubert-dalokat énekel a végtelenségig. Csak itt most nem jött utána Alfonzó.