Addig, persze, könnyű, amíg az ember csak ír meg olvas. De ha beszélni kell... Hogy is hívják ezt az ír lányt, színészlányt, aki talán Oscar-díjat is kap vasárnap? Saoirse Ronan. Ügyes is, helyes is, de valahogy nem nyomasztóan helyes. Ha ismerős, akkor már meglepően régóta ismerős, mert már tíz éve, abban a vicces fimben, Anyád lehetnék a címe, már ott is elképesztően tehetséges volt, Michelle Pfeiffer lányát játszotta, és Alanis Morisette dalt énekelt arról, hogy meglepődnek a kisfiúk szülei, amikor Michael Jacksonnal buliznak a gyerekek, és furcsa élményekről számolnak be. Aztán játszott a Grand Budapest Hotelban, volt egy furcsa, nagy anyajegy az arcán. Most is van valami az arcbőrével, vagányul, alapozó nélkül játszik kamaszlányt a Lady Birdben, kell a hitelességhez a saját gyulladás.
Huszonnégy éves lesz lassan, itt az idő, hogy csúcsra érjen, ha nincs ott máris, de nem ez a baj, hanem a neve. Hogyan is kell mondani? A legautentikusabb forrás szerint valahogy így:
Mondjuk: szörse. Körülbelül. És akkor ott van a kellemetlenség, hogy ha az ember esetleg helyesen mondja, akkor összeröhögnek a többiek, ez milyen hülye. Mintha fanhohot mondana vangóg helyett.
Jobb írni, mint beszélni
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.