A névelő szexepilje

Ahányszor zenei témájú cikkekben, vagy a karmester Gustavo Dudamel méltatásában olvasható volt az El sistema kifejezés...  

Nem hibáztatok senkit, legfeljebb azokat, akik Dudamelt méltatták, mert elképzelni sem tudom, mi méltatnivaló van rajta, én nem hallottam egy olyan lemezét, nem láttam egy olyan koncertjét sem, amely világossá tette volna az iránta való lelkesedés okát. De ezt az elsistemázást azért értettem, tényleg olyan intelligenssé tette az ember beszédét, jaj, annyira benne vagyok már ebben a nemzetek fölötti műveltségben, hogy egyszerűen nem tudom megállni sem az elezést, sem a sistemázást. 

Ami azt illeti, tényleg nagy kísérlet volt, José Antonio Abreu nevéhez fűződött, és több mint negyven éve kezdődött. A kiindulási pont az volt, hogy a zenélés, a közös zenélés a gyermekeknek egyrészt értelmes elfoglaltság, lehetőség az önkifejezésre, a nagy érzelmi megrázkódtatások megélésére és elmondására, másrészt rákényszeríti őket az együttműködésre, és biztosít némi társadalmi mobilitást is. Ha jól értem, kicsit olyan, mint a Kodály-módszer, de az éneklés helyett a hangszeres játékot helyezi a nevelés középpontjába. Másfelől meg olyan, mintha visszaugranánk az időben, mondjuk Platón koráig, és valami nagy, általános és új elv alapján próbálnánk az új nemzedéket szárnyra bocsátani. 

Engem halálra rémítene, mert mi van, ha tévedés az egész, és csak a gyakorlatban derül majd ki. Mindehhez kell valami felvilágosult diktátor, vele kell jóban lenni, aki képes a rendszert a teljes országra kiterjeszteni. Ha nem felvilágosult, az sem baj, csak diktáljon. 

Lényegében ez is történt, Hugo Chavez Venezuelájában valósult meg a rendszer, nem is teljesen sikertelenül. Úgy értem: létrejött egy világhíres dél-amerikai zenekar, a Simón Bolívar Youth Orchestra, és lett egy olyan kirakatember, mint Gustavo Dudamel. Karmester, és az mégis elég jól leplezhető vagy vitatható rátermettséget igényel. Dudamel tavaly már a bécsi újévi koncertet vezényelte, és biztosan volt, akinek az is tetszett. 

Hogy mi lesz a kísérlet vége, vagy hogy egyáltalán vége van-e, azt majd meglátjuk. De könnyen lehet. Ahogy a venezuelai rendszer vált egyre kevésbé fenntarthatóvá, úgy kezdett el inogni a zenei nevelés rendszere is. Dudamel hosszú évek távoli (vagy közelebbi) rendszerbarátsága után egyre jobban bírálta a politikai berendezkedést, a hírek szerint már nem mehetett haza, nem látták szívesen. A múlt héten megkapta a spanyol állampolgárságot, ami nyilván egyszerűbbé tette az életét, de bonyolultabbá a szülőhazájához való hivatalos viszonyát. Március 25-én meghalt José Antonio Abreu, karmester, zeneszerző, a zenei nevelési rendszer szülőatyja, szellemi gazdája, elméleti és gyakorlati vezetője. A világ meg csak nem lett jobb hely. Venezuelában meg végképp nem. 

Nyugodjék békében.