Az a kicsi ember ott a ház mellett ő, már ha hihetünk a fotósnak, Jónatan Grétarssonnak. Ő, vagyis Jóhann Jóhannsson izlandi zeneszerző. Aki magyar filmhez is írt zenét - ez már önmagában is mutatja, mekkorát keveredett a világ az elmúlt időkben, mert fordítva valahogy könnyebb volt elképzelni, mármint hogy magyar zene szól izlandi filmhez. De Jóhannsson mindenféle filmhez szól, még Oscar-díjashoz is, meg a héten bemutatandó Mária Magdolnához is.
Jóhann Jóhannsson február elején meghalt, holtan találták berlini lakásában, és meglepően diszkrét az ő esetében a világsajtó, mondták, hogy vizsgálják, mi a halál oka, de vagy nem derült ki semmi, vagy úgy érezték, ehhez tényleg nincs semmi közünk, mindenesetre én semmit sem olvastam aztán. Lehet, hogy természetes halált halt, mégis egy duci medve volt, lehet, hogy valami meggyorsította a folyamatot, mégis mindössze negyvennyolc éves volt.
Marad a zenéje, amivel én elég nehezen tudok kezdeni bármit is, nem mintha nem volna szép. Mert szép, olyan, mint nyakig elmerülni valami kellemes közegben, nyakig vagy azon is túl. Fülig. Hiába szoktuk meg évtizedeken át, hogy "mondanivaló", meg "kifejezés", mert Jóhansson nem ezekkel a fogalmakkal dolgozott, a szó hagyományos értelmében nem személyes a zenéje. Nyilván ezért is volt meglepetés a világnak a halála.Nem adott jeleket. Vagy csak nem vettük azokat. Ne zavarj, moziban ülök.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.