Pár ezredév

Két éve adták át William Kentridge római művét a Tevere partján. A címe az, hogy Triumphs and Laments, Diadalok és siratók (mondjuk). Ötszázötven méteren át menetelnek a nagy rómaiak, császárok és színészek, apostolok és városalapítók. Nyilván nem az örökkévalóságnak készült a mű, erről a technika maga is gondoskodott. Kentridge letakarta a falon a későbbi hasznos részeket, és a környezetüket lemosta nagy nyomású vízzel, így voltaképpen a piszok meg a korom helyettesíti a festékanyagot. Az összerajzolt falak szinte természetes módon hívogatják a falfirkálókat, így már tavaly is botrány volt, hogy a vandálok így meg úgy belerondítottak a műbe, rárajzoltak, feliratokat helyeztek el. Mikor ezt látja az ember, csak azt nem érti, hogyan maradhattak viszonylag épségben meg az egyéb műemlékek, hogyan vészelhettek át évszázadokat a közterek, házak, kutak, szobrok. 

Közben viszont a természet és légszennyezés is követeli a maga jogait, látható, hogy a forgalom a felső rakparton halad, a kipufogás meg szépen ereszkedik lefelé, így a rajzok felső része egyre kevésbé látszik. Mindemellett a fal hasadékaiban megtelepednek a fűcsomók, százszorszépek. A kérdés most már az, hogy mik a szándékok. Végignézik, hogyan rombolunk és hogyan rombol az idő, vagy menteni kell a menthetőt, hírt adni magunkról az utódoknak: itt jártunk, és szerettünk itt járni.