Római oszlopok

Kár, hogy Respighi nem folytatta a római szimfonikus költemények sorát, pineák, kutak, ünnepek, és lehetett volna még egy oszlopok is. Ugyanúgy végigjárhatná az ember a helyszíneket, valami legalább rendszerezné a kóválygásait a városban, Medici-kút, katakomba, Marcus Aurelius-oszlop. Ha épp az lett volna a választott, nem a Trajanus. 

Persze,a legcsodálatosabb ezekben az oszlopokban épp a funkcióvesztés. Valaha azért álltak, hogy tartsanak valamit, most meg azért, hogy legyenek, mert csodálatos módon megmaradtak, nem építették be sokkal-sokkal fiatalabb templomokba őket, kint maradtak az utcán, eső, nap veri,a szél koptatja, de ha csak ennyi a baj, elég vaskosak, marad belőlük néhány századra való. 

Funkciótlanok? Mintha éppen az eredeti funkciójukat kapták volna vissza, mesterséges fává váltak, alattuk összegyűlnek az emberek, leteszik a feneküket, kicsit beszélgetnek, hiába nincs árnyéka az oszlopfőnek. Nagyon megértem, aki a világ iránt érzett elragadtatottságában fákat ölelget, de oszlopot ölelni még több értelme van, az nem nő (úgy értem: növekszik), nem korhad, nincs élete, de jelzi a mások életét, a faragóét, az alatta valaha is üldögélőkét. 

Róma is szereti a saját oszlopait, bár túl sokat nem tudnak róla a rómaiak. De nem falazzák be őket, nem tesznek rá vakolatot, ott állnak a sarkokon, bejáratok mellett, a cipőboltban. Megengedi, hogy lefényképezzem? Persze. De tudja, hogy az egy nagyon régi oszlop? Talán már több száz éves is megvan.