Zenés gyilkosok

Még vacakolok, hogy belevágjak-e Az álarcosbál második szereposztásába, a rendezés már sok meglepetést nem hozhat, hacsak meg nem értem, hogy Gusztáv, a svéd király miért alszik amolyan babaágyban, amiről lelógna a lába, ha rendesen végigheverne rajta. Addig meg hallgatom mindenféle felvételen, két Pavarotti, három Plácido, el vagyunk, szerencsére, kényeztetve, ezek csak a stúdióban készült változatok. Eredetileg nem is őket akartam, hanem, mondjuk Bergonzit, de azon a lemezen a karmester Erich Leinsdorfnak megoldhatatlan feladat a darab elején a kórus és a zenekar egyeztetése, hát jó. 

Közben azon gondolkodom, van-e bármilyen jelentősége annak, hogy az eredeti szövegkönyvvel dolgoznak vagy a cenzúra által Verdire kényszerített változattal. Különösebb különbséget nem lehet fölfedezni, Riccardo helyett Gustavót mondanak, conte helyett Sire. Nálunk a legutóbbi két felújítás svéd volt és királyos, bár Kerényi Miklós Gábor kék-sárga rendezésében nagyon hangsúlyosan teáztak, mintha a bostoni teadélutánra is akart volna finoman utalni a rendező, de ebben azért nem vagyok biztos. Mármint a teázásban igen, a teadélután helyszínében nem. 

Talán nem teljesen mindegy. Talán más, ha egy igazi, felvilágosult uralkodót ölnek meg magánéleti okokból, és nem egy kormányzót. Talán érdekesebb a figura, ahogy próbál mindenkinek a cimborája és uralkodója lenni egyszerre, jobban érti az ember a küszködését a természetes érzés és a kötelesség között. Mintha valamennyire már az Aida története felé nyitna Verdi, bár ezt sem akarnám belemagyarázni a cselekménybe. De mégis különös, hogy a Rigolettót illetően (amennyire tudom) nem érzik az emberek a vágyat, hogy visszaállítsák az eredeti neveket, és tényleg király legyen a mantuai hercegből. Minden úgy jó, ahogy van. Nem mintha Az álarcosbál nem lenne úgy jó, ahogy van, csak néha az ember azt érzi, hogy afféle csúcson túli munka, már minden lap Verdi kezében van, át lehetne emelni egyes jeleneteket más operába, mert annyira ugyanaz, Azucena és Ulrica, vagy ahogy a tenor a harmadik felvonásban belekezd az áriába, nem biztos, hogy nem az Ah si, ben mio lesz belőle, szintén A trubadúrból. 

Hallgatom még kicsit, csak hogy lesz ebből Erkel Színház? Mert úgy van, ahogy Huguette Tourangeau mondta: Domingo után mindenki olyan sápadtnak tűnik. Akár király, akár gróf.