Jinx

A fényképet készítő Ruth Orkin már régen halott, de most már az amerikai lány is, akinek ezt kellett elszenvednie Itáliában. Egész pontosan Firenzében, a Piazza della Repubblicán. Bámulják a marha digók, 1951-et írunk, nincsenek hozzászokva se az ilyen magas, se az ilyen szőke lányokhoz. 

Tényleg nem voltak? Csak Firenzében maradva: nem ilyen volt Beatrice Portinari is? Nem ilyen volt Botticelli kedves modellje, Simonetta Vespucci? Nem ebben van a fénykép ereje? Hogy hiába telt el ötszáz év, semmi sem változott? 

 Csodálatos, hogy sokan látják úgy a képet, mint valami korai zaklatási dokumentumot, ezek az olaszok nem voltak normálisak, ha nőt láttak, miközben mintha éppen az ellenkezőjéről akarna szólni. Vagy, mondjuk azt nem akarnám megmondani, miről akarna szólni, végül is egy nő csinálta egy nőről, a Jinx becenevű Ninalee Allenről. Az ő számára nem lehetett Olaszország szörnyű megrázkódtatás, hiszen utána oda ment férjhez, évekig élt Milánóban. Majd vissza Amerikába, új férj, ezúttal élethosszig tartó házasság, mármint a férj életének hosszáig. Most, májusban Jinx is meghalt. Kilencven éves volt, de még a fényképezés korában is van ilyen: megmarad örökre szépnek és fiatalnak, ahogy lesütött szemmel megy az utcán. 

Mert tényleg erről szól a kép. A szandálos (vagy szandáltalan) szépségről, aki tiszta és száraz lábbal kel át minden piszkon, pocsolyán, lótrágyán, benzinfolton. Csak azt ne hidd, hogy nincs ilyen.