Az utcák hősei

Rafik Schami könyvét olvasom, Szofia a címe, szép, vaskos, és jól el is lehet veszni benne. Eleinte tényleg úgy olvastam, hogy sejtelmem sem volt róla, ki a szerző, férfi vagy nő, aztán, amikor a főhősról kiderül, hogy jóképű, elegáns és sármos, és alapvetően beleszeretgetnek a nők, körülbelül lehetett sejteni, kiről is mintázta az író a kedves szereplőjét. Ahogy Langdon professzort nézve is mindig összesúgnak az emberek a Da Vinci-kódban vagy egyebütt, hogy mennyire elegáns, garbópulóver meg tweedzakó, és hozzá papucscipő. Aztán lát az ember egy beszélgetést Dan Brownnal, és, no lám, tweedzakó meg garbópulóver, a cipőjét már meg sem kell nézni, úgyis tudom, milyen. 

De nem is erről akartam beszélni, csak az utcákról. Az utcák nevéről. A Szofia jelentős részben Rómában játszódik, a fent említett sármos úr ott kereskedik keleti fűszerekkel, és, sajnos, nagyon ritkán tudom, hogy pontosan hol. Még akkor sem, ha ismerem a környéket, és ha Schami egyébként kedvesen sokszor el is magyarázza, hogy kiről nevezték el az utcát. Persze, a Via Condottit tudom, merre van, és a Caffe Grecóban én is megittam a kávémat, de rengeteg a rejtélyes utcanév. Nemzetközileg ismeretlen hősök, vagy az ember azt hiszi, hogy nemzetközileg ismeretlen az, akit ő nem ismer. Tényleg elsétáltam néhányszor már Giuseppe Gioachino Belli szobra előtt (a nép költőjének állította a nép), és tudomásul vettem, hogy vagy megtanulok rendesen olaszul, vagy ez az ajtó örökre zárva marad, elképzelhetetlen, hogy más módon élvezni lehessen az ezernél több római dialektusban megírt szonettet. Angolul kisebb volna a gond, Belli fordítója Anthony Burgess. Egyébként meg Bellitől amúgy is elriasztja az embert az életrajza, mert nem csak titkos költő volt, de nagyon is valóságos cenzor, aki átmenetileg sikeres harcot vívott Verdi, Rossini és Shakespeare ellen. Nyilván egy szörnyeteg, a cilinderes szobra sem valami vonzó, az arcképe pedig... 

Ciao, jó a séród. 

Az ember elgondolkodik, hogy voltaképpen kinek is szólnak az utcanevek. A helyieknek, akik persze soha nem néznek utána, ki is volt Vitkovits Mihály, vagy a vendégeknek, akik ki sem tudják mondani azt, hogy Vitkovits. Vagy azt, hogy Mihály. Ott, ahol most épp a lábamat lógázom, nem kockáztatnak, a frissen elnevezett utcákat olasz hírességekről nevezik el, az operaénekes Katia Ricciarelliről vagy Mike Bongiornóról. Igaz, őt is meg kellett néznem, hogy kicsoda. Akkor ez most zsákutca.