Rozsgyesztvenszkij távolról

Meghalt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, nem mondhatni, hogy váratlanul, legutóbbi budapesti  (Concerto Budapest-i) fellépése előtt már rohanva kellett hazautaznia, mert rosszul lett. Nyolcvanhét éves volt, szakmailag nagy és termékeny életet élt, úgy értem a termékenységét, hogy nem csak reprodukált, de sok Schnittke és Gubajdulina-mű miatta jött létre. És nagyszerű volt, ha Prokofjev vagy Sosztakovics volt műsoron. Vagy bármi. Ha nincs elsöprő élményünk vele, csak azért van, mert túl ifjak vagyunk, élete végén már nem bonyolította agyon a vendégszerepléseket, jött, próbált (keveset), bízott magában, hogy nagy baj nem lesz, és nem is lett. Hogy mégis mennyire jó keze és muzikalitása volt, azt most jobb, ha nem én bizonygatom. Van egy film Glenn Gouldról, amelyen vezényel. Mahler 2. szimfóniájából az Urlicht tételt. Nagyon furcsán, de nagyon kifejezően dirigál Gould, olyan maga felé görbülő karokkal, óriási mozdulatokkal, főleg, ha a zene titokzatosságát, fojtottságát is tekintetbe vesszük. Ezt a felvételt egyszer a nálunk is ismert zenész, tévés, zenetévés Bruno Monsaingeon megmutatta Rozsgyesztvenszkijnek, aki azt mondta, addig jó, amíg Gould nem kezd el vezényelni, mert utána mindannyian lehúzhatják a rolót. Nagy bók ez - emelte föl az ujját Monsaingeon - a világ egyik legjobb karmesterétől. 

És nem is túlzott. Tényleg nagy bók, és tényleg a világ egyik legjobbja volt.