A vád tanúja győri előadása jött föl a Városmajorba, és szinte óhatatlan, hogy ilyenkor elkezdje az ember a fejcsóváló összehasonlítgatást a filmmel, hogy ez is milyen, az sem olyan. Persze az előadás rovására, mi másra. Aztán valahogy szóba kerül, hogy a filmnek sem volt könnyű dolga 1957-ben, a televízió igazi elterjedése előtt, nem véletlenül írták ki már az elején, hogy kérjük, ne tessék elmesélni a poént másoknak. Nem az elején, hanem a végén, mondja régi barátom. Hogy lenne a végén, ott csak az van kiírva, hogy The End. Pontosan, mondja ő, mert nem is kiírják a figyelmeztetést, csak bemondják. Mondom neki, megcsal az a szinkronizált agyad, persze, hogy bemondják, mert felirat az elején, azt ugyanúgy bemondják, mint a szereplőket. 

Nem vitatkoztunk, úgyis mindegy, csak hazamentünk, és mindketten rávetettük magunkat az internetre, mert azért mégsem mindegy. Persze, hogy neki volt igaza, csak bemondják, és a végén, de ha már ott ül az ember a gép előtt, csak elkezdi nézni. 

Nagyon furcsa. Ez egy vicces film, legalábbis vicces is, úgy kezdődik, hogy a Charles Laughton játszotta ügyvéd hosszú betegség, sőt kóma után visszatér a munkájához. Az ápolónővel ül a kocsiban, és olyan morózusan jókat szól be a nyanyának. Becsukjam az ablakot? Inkább a száját csukja be. Valaha én is jegyben jártam egy ügyvéddel, de jött egy betegség és két nap alatt elvitte szegényt. Ritka, hogy egy ügyvédnek ekkora szerencséje legyen. 

Miért nem tudok elmosolyodni sem? Valaha ezek jópofa benyögések voltak, valószínűleg nevettem rajta, és szívembe zártam a malacképű öreget, most meg semmi, csak kellemetlenkedés meg udvariatlanság meg taplóság. És nem az van, hogy nevetnék, csak tudom, hogy ma már nem illik, ezért visszanyelem a rihegést, hanem csak egyszerűen nem rokonszenves, aki ilyeneket mond, még ha az ápolónő tényleg lelőhetetlen is. Kérjen másikat. Szóval azt hinné az ember, hogy nem fertőzi meg a politikai korrektség vagy ilyesmi, nem változik ő maga, csak a környezete. Lehet, hogy valóban így van, ez csak a korral járó együttérzési együttható, de alapvetően mégis megváltozott a humorhoz való viszonyunk. Egyszerűen fogalmazva: jobb a szívünk és rosszabb a humorunk. 

Habár Kabos Gyula még ma is vicces.