Viszonylag ártalmatlan a helyzet. Az ember bemegy az olasz fürdőhelyi újságoshoz, hogy vegyen valami képregényt (nyelvgyakorlás, nem szellemi színvonal - már ha a nyelvgyakorlás nem szellemi színvonal) és a sok pletykalapi hős, Meghan meg Harry meg az ismeretlen olasz megfelelőik között van egy címlapfiú, aki otthon is ritkaság volna. A Poesia címlapján Ady, kunfajta, nagy szemekkel, bent a kép nagyobb kivágással, látszik, hogy szürke csíkos nadrágot visel a sötét zakóhoz és mellényhez, erre mondta Dénes Zsófia, hogy ezeket a vidéki szokásokat Pesten sem tudta levetkőzni. De Ady, ADY, ő a címlapsztori, vele foglalkoznak egy kétoldalas ismertetőben, amelyben hibátlanul írják le azt is, hogy Érmindszent, és hozzá tizenhét verse olaszul, Vera Gheno és Gabriella Caramore fordításában. 

Még az utcán elkezdem olvasni, hogy mi lehet érdekes belőlünk az olasz versolvasóknak, Non calpestate con troppo furore, ne tapossatok rajta nagyon, mint tudjuk, a győzők akkor (még) nem olvastak Ady-verseket, nem hatódtak meg az üdvözlettől. Ady bonyolult családi kapcsolatai közül nincs ebben a folyóirat-válogatásban az, hogy Góg és Magóg fia volna, vagy Dózsa György unokája, viszont az igen, hogy a halál rokona.  Parente della morte. Nem is magukat akarják megismerni Adyból vagy Adytól az olaszok (nyilván a válogatók azért nem feltétlenül olaszok, Vera és Gabriella éppenséggel magyar is lehet), nincs bennük ez a kis nemzetek idegessége, hogy jaj, vajon mit gondolnak rólunk, így aztán nem került be a Nyárdélutáni hold Rómában. 

Tudom, az ember azért utazik, hogy ne legyen otthon, erre tessék, Ady zsebrevágott kézzel néz. Szívem szerint vennék vagy ezer példányt, és elhelyezgetném kávézókban, folyosókon, vigyétek, olvassátok, Endre, az nektek Andrea, Ady Andrea, ez mi vagyunk. Ez vagyunk mi, ezen a nyár-éjszakán, amikor az angyal nem rézfúvós hangszeren játszik, hanem dobol.

A baj csak az, hogy hiába a nagy, nemzeti büszkeség, még ebben a tizenhét versben is van olyan, amit nem ismerek. Hiába képzeli magáról az ember, hogy Ady-ügyben nem adják el, vannak versek, amelyek nem akarnak beugrani. Nem indulnak el a sorok, és attól tartok, abból az egyszerű okból nem, hogy nem ismerem az eredetieket. 

Csak jussak haza, szívem fölé helyezem az Ady-kötetet. De melyiket, az elsőt vagy a másodikat az összes versekből?