Tegnap megint adta valamelyik csatorna a Gladiátort, és már megint ott felejtettem magam előtte. Megint azt csináltam, amit mindig, néztem a hibákat, kicsiket és nagyokat, az égen elhúzó sugárhajtású repülőgépet, a traktornyomokat a mezőn, az amazon Marten's bakancsát. Meg a kedvencemet, amikor VIOLENTIA feliratú röplapokat osztogatnak, röpke 1300 évvel a nyomtatás feltalálása előtt. És közben megint elmondtam a környezetemnek, hogy Commodus egyébként tényleg verekedett gladiátorokkal, nyilván hasonlóan egyenlőtlen körülmények között, mint a filmben, szóval hogy vannak azért igazságszikrák is a történetben. Hogy unhatják! 

Rájöttem közben, hogy minden valószínűség szerint szeretem a filmet. Hogy az is örömöt tud okozni az embernek, ha okosabbnak érezheti magát a filmeseknél. Hogy mindezt nyilván belekomponálták a látványba, van, aki csak úgy első kézből élvezi, van, akinek az a boldogság, hogy észreveszi: az előző snittben jobb kézben volt a kardja, most meg bal kézben, és van, akinek ez tesz jót, hogy egy kicsit amolyan spájzból szabadult Cs. Szabó Lászlónak érezheti magát. Vagy az egészet egyszerre is lehet csinálni, kinevetni és elhinni, hogy "volt egy Róma nevű álom". 

Szóval: ügyes.