Idegen ajkakon

Mi adjuk a zenét. Ez voltaképpen csodálatos, hogy legalább ennyi összejött, hogy néha magyar vagy tiszteletbeli magyar dallamokat hallhatunk, egészen meglepő helyekről. 

Na jó, nem annyira meglepő helyről, a tévéből, ahol éppen gyűrik egymást a labdarúgó csapatok, és miközben a svédek derekasan helytállnak (legalábbis remélem), a szurkolótáboruk teli torokból zúgja a lelkesítő indulókat. Az ember szinte biztos benne, hogy semmilyen svéd tömegdalt nem ismer, de ezt mégis, mert ennek van magyar szövege: "mert a szív és az ész együtt mindenre kész". Barinkay belépője a Cigánybáróból. Na jó, a Zigeunerbaronból, Johann Strauss a zeneszerző, de a történetet Jókai Mór írta, és többen ismerik, mint azt tudják magukról, hiszen Szaffi címmel Dargay Attila rajzfilmet készített belőle. 

Mikorra belenyugodnék, hogy ezt most egy darabig így nem fogom hallani, mert kiestek a svédek, és viszonylag ritkán nézek svéd válogatott meccseket, jön egy másik operett-melódia, talán még meglepőbb helyről. Kiadták John Coltrane elveszett albumát, amiről pontosan nem lehet tudni, mennyire album, de az biztos, hogy elveszett, most kerültek elő a tekercsek az első felesége hagyatékából. Az egyik szám közöttük a Vilia címet viseli, és tényleg az, amire gondol az ember, a Vilja-dal A víg özvegyből. Lehet tudni, hogy Coltrane nem volt sznob, bármilyen dallamból meg tudott indulni, még a My Favourite Thingsből is, és a Vilia egy változatát korábban kiadták (csak azt én nem ismertem), mégis meghökkentő, ahogy megindul ez a szaxofon-gargalizálás, kavargatás a dobon, és közben mégis Lehár szól. Szerintem élvezte volna.