K betűkkel szól, keményen

Tegnap, halálának tizedik évfordulóján adta a tévé (valószínűleg nem először) a Kolonics Györgyről szóló filmet. Az ég a vízre ráhajolt, ez a címe, rendezte Varga András, írta Zentai Nóra, és igazán mondom, hogy nem terveztem végignézni, de nem tudtam elkapcsolni róla. Pedig nem tud nagyon más lenni, mint emlékfilm, kérdezi a túlélőket, akik koruknak és vérmérsékletüknek megfelelően higgadtan, könnyeket nyelve vagy derűsen emlékeznek a sportolóra, vagy akár a három lelkiállapotot váltogatva. A néző meg  magát kérdezgeti: megéri? Mindenféle érmekért, koszorúkért, kupákért odadobni az életet, húzni egész nap a lapátot, ha nem azt, akkor saját magát, mármint húzódzkodni, futni, úszni, súlyzózni, nyögni, nem aludni, szenvedni, hogy első legyen? Meghalni, és akkor most általános iskola, sétány meg szobor. Nem is mindig az első helynek örült, volt, hogy a harmadiknak, mert ahhoz kellett megszakadni, és akkor legalább megsejti az ember, hogy mindez sokkal bonyolultabb. A verseny is, az edzés is, az élet, amit, ha valaki meg akar nyerni, elveszti azt, és ha el akarja veszíteni, megnyeri azt. 

Nem tudtam, nem is tudok szabadulni a filmtől, nagy, marha férfiak, akik mintha az Iliász szereplői volnának, csak dárda helyett evező van a kezükben. Amíg este ezen gondolkodtam, eszembe jutott egy másik K betűs, Koltai Tamás, a színikritikus, holnapután lesz a halála harmadik évfordulója. Valakivel beszélgettem róla (írásban), hogy igaza volt-e, jól tette-e, amit tett, jól élt-e, és egyszer csak fölfortyant ez a másik: hát mit akarsz? Nem kitalált magának valami marhaságot, és aztán nem áldozta föl érte az egész életét? És tényleg, minden este színházban volt, talán nyaranta volt egy-egy szabadnapja, nem hivatalosan, nem hivatásszerűen, hanem mániákusan, mintha elpocsékolt nap lett volna, amit nem a nézőtéren fejezett be. Megfordult nála az élet és a színház, nem azért járt színházba, hogy aztán másképp éljen, hanem azért élt, hogy színházba járjon. Ott volt az igazabb vagy igazibb élet számára. 

Tudom, ez a Moby Dick története is. Hogy talál-e magának az ember egy bálnát, amit kergethet, elér aztán elenged és újra kerget, hogy legyen célja meg értelme az életnek. Nem tudom hogy tényleg értelmes-e így az élet, de akinek van bálnája, valószínűleg nem boldogtalan.