A tévében láttam a portugál festőnő, Aurelia de Sousa önarcképeit. Portóban mászkált a riporternő és a művészettörténész, az egyik helyen egy piros ruhás arcképet mutattak, az egész beállítás valahogy ismerős volt, ahogy épp halványan a két szem egy kicsit összeszalad, a tekintet közönyössége és súlya, az arcvonások keménysége. Aztán rájötem: mintha egy korai szelfit néznék. Nagyon korait, de Sousa ezt a képét 1900-ban festette, és a művészettörténész elég határozottan mondta, hogy fénykép alapján. Engem nem győzött meg, nem az évszám miatt, hanem mert nagyon néz, és 1900-ban még nem lehetett a kamerába nagyon nézni, másra sem, de önmagunkra végképp nem. Viszont a tévések átsétáltak egy másik portói múzeumba, ahol furcsa módon mintha lambériára szegezték volna föl egy teljes alakos Aurelia de Sousa önarcképet, ezúttal Szent Antalnak öltözve, imához emelt kézzel, ferences ruhában. Hogy ez is fénykép alapján készült, azon már elég nehéz lett volna vitatkozni, hiszen megvolt maga a fénykép is, a frizura más, egy kicsit a keze tartásán is igazított a festőnő, de ő az, álöltözetben. Nem is kezdek el most valami magyarázatot keresni, értelmezni, hogy ez tiltakozás vagy csak kiállás, nekünk is jogunk van Szent Antalnak lenni. Sokkal jobban foglalkoztat, hogy épp egy másik festőnő műve járta be a világsajtót a napokban. Artemisia Gentileschi szentnek öltözködött önarcképe. Ő ugyan női szentet választott magának, alexandriai Szent Katalint. Mellette a késekkel ellátott kerék, amellyel meg akarták kínozni, de sikertelenül. A kerék eltört, darabjai szerterepültek, és megsebesítették a kivégzésre összegyűlt nagyérdeműt. Szent Katalinnak az volt a kérése, hogy akik megemlékeznek róla, azoknak mindig legyen bőven kenyere és bora, és ne érje őket váratlanul és készületlenül a halál. Az idők változnak, sokan az utóbbit tartják a legnagyobb jótéteménynek, ami embert érhet.
Artemisia Gentileschi ennek a szentnek a ruháit, pálmaágát és kerekét festette maga mellé, és most ezt a képet vette meg viszonylag szép pénzért, 3,6 millió fontért a londoni National Gallery. Nem kell nagy megfigyelőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, Artemisia épp felszálló ágban van, egyrészt tényleg jó, másrészt jól "promózható", a kevés korai női festők egyike, ráadásul története is van, lánykorában megerőszakolta egy másik festő, perre mentek amely során Artemisiát kínozták meg mindenféle hüvelykszorongatással, hogy biztosan nem hazudik-e. Bosszút csak úgy tudott állni, hogy mindenféle bibliai hősnőket festett, Juditot, aki levágja Holofernész fejét, és mindenfelé spriccel a vér, meg a Szépművészetiben látható (most épp nem látható) Jáelt, aki úgy veri a százas szeget Sisera fejébe, mint valami munkában elmerült, álmodozó ácsmester. Az a kar, az az izmos, nem nagyon nőies, de szép formájú alkar, az Artemisiáé.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.