Clemenceau kertje

Az is egy jó kis sznobéria lehet Párizsban, hogy ki megy eldugottabb múzeumba. Mintha már minden meglett volna, szó sem lehet Louvre-ról (olyan sok a turista!), meg Musée d'Orsay-ról (nem bírom ezt a pamacsolást!). Megvolt már Cluny meg Rodin, megvolt Delacroix háza is, és akkor, nyúl a cilinderből, ott van még Clémenceau otthona. Ide aztán senki nem jön, akinek fáj, hogy mégiscsak nagyon tiportak rajtunk a győzők, és nem olvasták Adyt. 

Majdnem véletlenül érkeztem én is, nem is nagyon feltűnő a múzeum, csak egy ház, 1895-től lakott ott, és hogy meddig, az a falinaptárakon látszik, 1929 november 24 az utolsó, le nem tépett nap. Itt kezdte az orvosból lett államférfi a karrierjét, itt lett először polgármester, itt lett belőle "a tigris", ami, persze, elég mulatságos, a kopasz fejét meg a nagy bajuszát nézve, de hát kinek milyen tigriskép jutott. 

Az ember nézegeti a házat, a kertet, ami, állítólag, a legnagyobb lökést adta, hogy ide költözzön. Rengeteg könyv a polcokon, meg fényképen klasszikus szobrok, a pihenő ökölvívó, szicíliai görög templomok. Japán képek, fekvő Buddha az íróasztalon. Fürdőszoba, személymérleg, borotvaecset, fogkefe. Az egész annyira kicsi, nem hinné az ember, hogy világok sorsára volt befolyással a lakó. Hiszen még a saját lakására se volt befolyással, úgy volt, hogy fájó szívvel el kell költöznie, amikor el akarták adni a házat, egy James Stuart Douglas nevű rajongója vette meg végül az egészet, hogy vénségére ne kelljen hurcolkodnia. 

Azért érdekes, hogy ilyen jellegű anyagi gondja a mai, sokkal kisebb kaliberű politikusoknak egyáltalán nincsen.