Nem tudok, de nem is akarok úgy tenni, mint akit hidegen hagy az új Mission: Impossible körüli hír, előzetes, beharangozó, így készült-film. Vagy akár maga a film. Remélem, nem fog egy szép nap kiderülni, hogy nem is tört el Tom Cruise bokája, és igaznak bizonyul, hogy szó szerint életét meg vérét adja a mi szórakozásunkért, épp olyan nagy hős, mint akit játszik, csak nem a világot menti meg, hanem az unalomtól szabadítja meg a tömegeket. Elhiszem, ha kell, hogy az ügy érdekében megtanult helikoptert vezetni, ejtőernyővel ugrik százszor, versenyt fut az idővel, hogy még jöhessen újabb és újabb folytatás. Mondjuk, mint afféle okos és nehezen átverhető magyar versenyzőnek, nekem is eszembe jut Görbe Nóra, aki a Linda című sorozat kapcsán mondta, hogy ő volt az, aki beleműugrott a medencébe, amíg a helyette ugró bajnoknő nem szólt, hogy álljon már meg a menet, azért a csobbanásért ő éveken át edzette magát.
Ennek ellenére nem ellenségeskedésből, inkább rokonszenvből mondom, hogy azért másképp is lehet javítani egy kicsit a filmen. Mondjuk úgy, hogy szellemi téren. Mert ha ennek az Utóhatás című epizódnak az utóhatását nézem, olyan vagyok, mint akinek el kell újra magyarázni a krimit, ez azért volt, mert az meg azért. De ki a gyilkos, és miért? A legegyszerűbb dolgokat sem értem. Mondjuk, van egy manifesztum a történetben, és a film során hárman is azt állítják, hogy azt ők írták. És sátáni arcokat vágnak hozzá. Közös munka? Vagy ez valami hiúsági kérdés a sötét oldalon? Aztán van egy alaptétel, hogy a főhős rendes ember, mert kétes helyzetben inkább az embereit választotta, nem engedte lelőni a nagydarab kollégát, viszont így elvitték a gonoszok magukkal a plutóniumot. Rendben, de ha engedi lelőni a nagydarabot, akkor a plutóniumot talán otthagyták volna, mint afféle gonoszok, akik beérik napi egy gonosztettel, és ha az megvan, akkor köszönik szépen, már állnak is tovább?
Nem csak kenyérrel él az ember, nem csak akcióból áll az akciófilm, és ha valóban éveken át mást sem csináltak az alkotók, mint a jeleneteken törték a fejüket, akkor azért fölbérelhetnének valakit, aki meg éveken át valami követhető és értelmes történeten agyal. Luxusnak látszik, de hátha nem fölösleges.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
steery 2018.08.01. 12:58:12
Fortress_ 2018.08.01. 14:17:07