Pál és Virginia

Rendes ember azért elmegy Párizsban a Branly Múzeumba. Szép is, kívülről különösen az, a nagy, hajlított üvegtáblákkal, falra futó növényekkel a rakparton. Bent meg a gyarmati múlt, valami jóvátételi szándék a kellemes félhomályban, hogy nagynak, fejlettnek éreztük magunkat, és kiraboltunk benneteket. Visszacsinálni már nem lehet semmit, de köszönjük. Megőrizzük, amit elhoztunk, némi lelkiismeret-furdalással. 

Most épp az időszaki kiállítás címe valami olyasmi, hogy képek a távolból, európai festmények, amelyeken, mondjuk, brazíliai indiánok csolnakáznak a tavon, és jól érzik magukat. Hamar elkezdték a meghasonlást, hogy mégis ott az igazi élet, mi itt csak rohanunk és nem látunk, nem értünk semmit. Egy kisebb szobában a Paul et Virginie különféle kiadásai és illusztrációi láthatóak, még festmények is a mezítlábas, de egyébként jól öltözött gyerekhősökről.  

Paul et Virginie? De mi is itt a sztori? Valami Kosztolányi jut eszembe, unokatestvérek, akikről kiderül, hogy nem unokatestvérek, mert az egyikük mamája félrelépett, így aztán elhárul az akadály a házasságuk elől. Pál és Virginia. Itthon jövök csak rá, hogy nem Kosztolányi, hogy is lehetne, hanem Csáth Géza, és Csáth csak gúnyolódik a címmel. Mert megtalálom az eredetit is a könyvespolcon, el nem tudom képzelni, hogy miért vettem meg, de talán már Csáth miatt. A szerző Bernardin de Saint-Pierre, a történet Madagaszkárhoz közel játszódik 1738-ban. 

A szerző egy évvel korábban született, és a Robinsonon nevelkedett, a messzi dél vonzásában. Botanikával foglalkozott, amikor nem regényeket írt, a Paul et Virginie a főműve, a természet közelségéről és az ártatlanságról. Mai szemmel olvasva jópofa hülyeségek vannak benne, imádnak minden kis mütyür bogárkát, de azért rabszolgákat tartanak (igaz, emberségesen), úgy táplálkoznak, hogy életet ne kelljen elvenni az állatoktól, de aztán ez menet közben elfelejtődik, és jóízűen bekagylóznak. 

A fordítás  nem túl régi, 1993-as, Kováts Miklós munkája, ennek ellenére Virginie-t a Citrancsok templomában helyezik örök nyugalomra (jaj, spoiler), milyen furcsa, hogy erre a gyümölcsre megnyugtató nevet azóta sem találtunk, nyilván már nem is fogunk. Azt mégsem lehetett leírni, hogy szegény lány a Grépfrútok templomában alussza örök álmát.