Nem akarnék beszállni a manginénizésbe, de mi mást csinálhatnék. Nem én tehetek róla, hanem a Zsiga bácsi, na, ebbe meg végképp nem szállnék be. Szóval, akit Mangi néninek hívnak, az Széchenyi Zsigmond felesége, az utóbbi pedig gyermekkori hősöm, illetve, akkor azt hittem, gyermekkori marad, Csui!..., Afrikai tábortüzek, és mind, mind, amit akkor olvastam, ha nem olvastam, akkor a képeket nézegettem. A szerzőt különféle trófeákkal, jóképű, mint egy színész, de nem mint egy magyar színész, hanem mint egy angol vagy amerikai sztár. Volt neki egy angol felesége, akit a Naharban csak F.-nek nevez, ebből azért lehet következtetéseket levonni a kapcsolatukra. El is váltak, és jött egy másik szereplő, akit Manginak nevez, és két könyvben is benne van, az Ünnepnapokban és a Denaturált Afrikában. 

Történt egyszer, valamikor a kilencvenes években, hogy épp a Bank Centerben támasztottam a korlátot, amikor bejött egy asszony, már várták, nyilván valamelyik bankban, szép és derűs arcú asszony volt, kalapban, és ahogy ment elé a banki alkalmazott, hallottam, hogy bemutatkozik: Széchenyi Zsigmondné. Nyilván hülyeség, de ez nekem olyan volt, mintha azt mondta volna, hogy Old Shatterhandné. Harminc évvel a Denaturált Afrika megjelenése után egyszer csak ott az egyik főszereplő. A másik nem lehet,hiszen ő már a megjelenést sem érte meg. Ámultam. Aztán cselekedtem. 

Tényleg ritkán szoktam visszaélni az újságírói helyzettel, emberekkel ismerkedni azon az alapon, hogy ez a foglalkozásom, de itt nemsokára eljött az idő. A tévében csináltunk kulturális műsort, és akkor legyen a nyáreleji (mint kiderült: utolsó) adás témája a magyar felfedezők és utazók. Beszéljünk Széchenyi Zsigmondnéval. 

Beszéljünk. A Természettudományi Múzeumban találkoztunk, autóval jött, ő vezette, bájos volt, klasszikus, jó szagú néni. Nem volt épp életem legnagyszerűbb interjúja, kimondtam az első kérdést, mikor és hogyan ismerkedtek meg Széchenyi Zsigmonddal, ő meg, hogy ne haragudjon, de ezt már annyiszor elmondtam, kérdezzen valami mást. Kérdeztem mást, végül is minden csak ajándék, a lényeg, hogy itt  ülök Old Shatterhandnéval szemben. 

A műsor lement és megszűnt, nem emiatt. Azért jut mindez most az eszembe, mert forgatnak Széchenyi Zsigmondról, volt az ügyben tájékoztatás, olvasom, olvasom, és el vagyok készülve a legrosszabbra, Mangi néni nincs ott, megszólal mindenki, aki lehet, bankelnök, aki a pénzt adja, rendező és ötletgazda, producer, csak ő nem. Rendben, nyilván nem is lehet, de azért dobog a szívem, kicsit olyan fájósra hangolódva, és amikor már nem is várom, kimondják: Hertelendy Margit, Széchenyi Zsigmond özvegye 94 éves kora ellenére jó egészségben van, és segíti a munkánkat.

Jaj, de jó. Jaj, de nagyon jó.