Eredetileg csak arról akartam írni, hogy mennyire csodálatos dolog az utcatábla, egyáltalán, hogy az utcák időnként emberek nevét viselik, és nem engedik teljesen elfelejteni a nevek eredeti tulajdonosait. De ha már így van, érdemes volna ezt jobban kihasználni, és ha gyanús, hogy nem mindenki számára világos, kire kell emlékezni, akkor legalább egy-egy szóval, évszámokkal tisztázni a helyzetet. Mert a Vitkovics Mihály utcán áthaladóknak szerintem 10 százaléka sem tudja, kiről is nevezték el az utcát. Párizsnál és a Radnóti által emlegetett Rue Cujas-nál maradva, aki arra jár, látja a táblát, jogász a 16. században, akit érdekel, otthon elolvassa, amit még tudni lehet vagy érdemes róla. 

Itthon elolvastam, és nagy meglepetésemre az angol nyelvű Wikipédia forrásként Hamza Gábor írásait adja meg, amennyire látom, ugyanazt az írást, franciául, németül és olaszul. Igaz, a franciák és a németek a wikin már nem rá hivatkoznak, de akkor is: tanít a jogi egyetemen valaki, aki nemzetközi tekintély. Akkor is az volt, amikor nála tanultam, ha nem is nagy szorgalommal, de nagy tisztelettel, egyszerűen élveztem, hogy van ez a magyar John Malkovich, legalább egy olyan tanár, aki nyilvánvalóan sokkal okosabb, tudósabb, műveltebb, mint a tanítványok. Ami azt illeti, gyaníthatóan többet tudott a professzornál is, mintha lettek is volna ebből enyhe feszültségek, emlékszem a latin tanárnő kérdésére: magát a professzor úr tanítja, vagy a Hamza? Amiből azért lehetett sejteni, hogy ő maga melyiket szereti jobban. 

A lényeg az, hogy a példa házhoz jött, mert egyszer majd illik utcát elnevezni a római jog nemzetközileg ismert és számon tartott tanáráról, valaki majd tiltakozik az önkormányzatnál, mondván, hogy senki nem tudja, kiről van szó, valaki meg majd ellentmond: épp ez az egésznek az értelme.