A víz hatalom

Abban is lehet valami kéjes érzés, ha valamit megtehet az ember, de nem teszi meg. Csak úgy nem teszi, tisztességből. és ezt most nem valami politikai izéként mondom, hanem mert minden hátvégén várom a botrány kitörését a Lukács uszodában, de nem tör ki. Talán szólni nem mer senki, mert akkor nem engedik be, vagy úgyis mindegy, mindjárt itt a tél, nem tudom. De amit jelenleg 3.800 forintért adnak, az nem szolgáltatás. Állandó a tumultus a pénztáraknál, állni kell, sokszor nagyon hosszan, aztán odabent kiderül, hogy bizonyos részek le vannak zárva, vagy a szauna egy része, vagy a napozó bizonyos területei. Az egyik lépcsőnél piros-fehér szalagok jelzik, hogy itt meg ne próbálj elindulni. Ha süt a nap, kevés az ágy, ember embernek farkasa, nézik; hol egy szabad fekvőszék, és egyszerre indulnak el, aztán az okosabb enged. Vagy a gyengébb. Két hete  tökéletesen elromlott a beléptető rendszer, viszont megszólalt egy riasztó, és idegtépően vijjogott, tegnap kilépni nem lehetett, mert az automata elnyelte a jegyet jelképező órát, bár közben jelezte, hogy visszaadná, és akkor lehet kérelmezni a 400 Ft letétet. Nem összeg, de ha jár, senki sem lép mosolyogva tovább, az alkalmazott meg készségesen felnyúlkált a gépbe, keresi az elakadt műanyagot, csak hát az is időigényes.

Közben meg annyira szép a víz, a sárga fal, a fent szétnyíló fakoronák, hogy az ember nem szívesen mondana le róla. Meg hát a múltról nem mond le, mindig bámulom a falon a táblát, a márványba vésett neveket, ki az, akit én is láttam itt. 

Nehrut nyilván nem, de Dr. v. Molnár Károlyt nagy valószínűséggel igen, csak nem tudtam, hogy őt látom, mert csak korlátozottan volt közszereplő, egy másik tábláról derül ki, hogy ő volt az utolsó magyar király utolsó katonája, akkor (mármint a másik tábla felszerelésének idején) száz éves. Kállai Ferencet, persze, Némethy Ferencet is, Szántó Piroska is dereng, és sokan vannak még, akiket, szerencsére, még nem illik márványba vésni, hiszen élnek. Becsapós a tábla, mert ábécé-sorrendben vannak a nevek, amitől lezártnak látszik a névsor, közben valóban ritkulnak az ismert emberek a fürdőben, minek mutogatnák a hasukat, ha otthon is kivethetik a szép verőfénynek. Az ember lépked hát megilletődötten (vagy csak úgy) Kodály régen fölszáradt lába nyomában, és tudja, hogy ez az érzés tényleg megfizethetetlen. Azért szép az üzemeltetőktől, hogy mégis megpróbálják megfizettetni.