Bartók szavakkal

Még mindig Bánt olvasom, a Betűtésztát, de ez már az utolsó írás a könyvből (csalok, nem 9 - 327-ig olvastam, már ami a lapszámozást illeti), a Bartókról szóló versekről szól. Nem vagyok teljesen járatlan a témában, 1981-ben, a centenáriumi évben megvettem azt a zöldes füzetet, Bartók-válogatást, remélve, hogy valami fogódzót vagy segítséget kaphatok a költészettől, valami olyasmit írnak, amit én is átélek, ha bömböltetem a Tánc-szvitet. Nem mondhatnám. Azért megtanultam néhány erős verskezdetet, Ünnep nem elég, hogy megtartsa őt, vagy Szóljunk valamit a zeneszerzőről is. De a versek jelentős hányada a magyar líra úgynevezett szófosó korszakából való, és mintha képekkel, képhalmozással, képtelenségekkel akarnák leplezni a költők, hogy értik, de nem értik, tudják, hogy Bartók kicsoda, de nem tudják, ők sem tudják megfogalmazni. A legrémesebb nekem már akkor is Illyés Bartók-verse volt, Bán nem utálja annyira, amennyire én már gimnazistaként is, hogy itt ez a vers, nagyon el lehet mondani, ráförmedni a hallgatóságra, hogy Hangzavart? és rögtön utána szétosztani a világot őkre és mire, nekik hangzavar, nekünk vigasz. És két pillanat se kell hozzá, hogy kiderüljön, mi épp olyan ostobák vagyunk, mint ők, nekünk is hangzavar, fűrész foga közé szorult reszelő sikongató jaja. Ja, ja. Hogy itt ez a Bartók, és direkt ronda zenét írt, hogy kifejezze a világot maga körül, amire csak Picasso hatlábú ménjei volnának képesek. Aha. Meg az Agip logója, a lángnyelvet fúvó, hatlábú fekete kutya. 

Az egész Illyés-versben ma már csak egy dolog izgat, hogy mikor változtatott rajta, mikor és miért, hogyan lett abból, hogy "anyánk a halott, a búcsúzót ne Zerkovitz zengje", az, hogy "ne kuplé-dal zengje". Ki jött rá, mikor jött rá arra, hogy az eredeti változat elég kínos. Sajnos ezt Bán sem tudja, vagy ha tudja, nem írja, de ő is értékeli az Illyés-versre tizenöt évvel később érkezett Vas István választ: Hangzavar? Diszharmónia? Nehéz? Bonyolult? Lehet: nem értek hozzá. Énnekem a zene volt, az első, amit meg tudtam érteni. 

Nem csak az az érdekes, hogy milyen okos Vas István, hogy mennyire vagány ez a csöndes hozzászólás vagy vers-lábjegyzet, de ez az 1971-es vers a nagy költők Bartók-verseinek utolsó darabja. Túlságosan kézre áll a poén, hogy persze, mert azóta nagy költők sincsenek, ki sem mondom, de akik vannak, azok nem írnak Bartókról. Megváltoztak az erőviszonyok, a vers már nem volna segítség, csak dörgölődzés a világhírhez, hátha átragad belőle valami.