Általa van

Nem az iskolakezdés az oka, hogy erre gondolok, de remélem, tudják a tanárok, hogy minden szavuk mennyire fontos lehet. Milyen sokáig megmarad. Mert épp az jár a fejemben, amit az Elbocsátó, szép üzenet felolvasása után mondott E. Fehér Pálné, hogy szörnyű, szörnyű, nem lehet ilyet mondani, kivéve... Kivéve, ha igaza van. 

Igazából nem vagyok benne biztos, sem abban, hogy igaza van, sem abban, hogy ha igen, akkor már lehet ilyet mondani. Azt sem tudom, hogy ez inkább róluk szól vagy inkább rólunk, még ha egyértelmű is, hogy Brüll Adél saját jogon aligha szerepelne bármiféle történelemkönyvben. Most viszont mindez az eszembe jutott, hogy kiadták Francoise Gilot három vázlatkönyvét. Mert tényleg szépek, ezen a fenti lapon épp a velencei könyvéből van egy lap, és van egy szenegáli meg egy indiai füzet is. De elég, ha ránéz az ember ezekre a betűkre, kinek az írására is hasonlítanak. Vagy ha bármit is olvas Gilot-ról, nincs olyan cikk vagy szócikk, ahol ne az szerepelne, hogy Picasso múzsája, két gyermekének anyja, és hogy könyvet is írt a kibírhatatlan emberről. Így kellett élnie az életét, így éli most is, 96 évesen. Nagyon klassz minden, de csak azért érdekes, mert ott van mögötte a kopasz ember. Mintha maga Gilot is Picasso műve volna, tovább él a halála után, mert annyi életerő volt a vén krampuszban, hogy löki előre azokat, akikkel kapcsolatba került. Mozognak a lábak, karok, vonalat húz a ceruza, csíkot az ecset. Aztán meglátjuk, meddig.