Kalmár András

Lehet, hogy ma már nem mond sokat a neve... Lehet, hogy soha nem mondott sokat a neve, nem akarom megjátszani magam, amikor először találkoztam vele, fogalmam sem volt, kicsoda ő. Mikós Tibor könyvének szerkesztésére kért föl a kiadó, elég baljós volt az első találkozás, mert arra kellett rávenni a szerzőt, hogy változtassa meg a könyv címét és húzza ki az első fejezetet. Miklós Tibire jellemző, hogy fél perc alatt, gond nélkül belement mindkettőbe. Akkor volt ott még egy nagydarab, engem egy jegesmedvére emlékeztető férfi, aki szintén segítségként dolgozott a könyvön, és ő volt Kalmár András. Mély hangon, megfontoltan beszélt, jó meglátásai voltak. Nyár volt, irtózatos meleg, pólóban volt, mindenféle tapaszok voltak rajta, akkor nem tudtam, mire való, hát megkérdeztem. Értágítók voltak, nem jól van a szívével, mondjuk ez a munkabírásán nem látszott. 

Szép lassan aztán kiderült, hogy ki is ő, színész is volt, rendező lett, a színházakban nem éppen sikeres, de aztán a tévéhez került, néhány tévéjáték fűződött a nevéhez, Az egy csók és más semmi tévéváltozata, vagy A peleskei nótárius, az  fent van az Indavideón, zenés-táncos boszorkányégetés, elég nagy hülyeség. Néhány évig a szórakoztató osztályt vezette. A főműve, mint kiderült a Família Kft volt, rendezte és összefogta, siker volt, sokan élnek még ma is az ott nyújtott teljesítményükből. Kalmár felesége volt a sorozatban is játszó Bod Teréz. Egyszer megjegyezte, hogy Teca volt az első szerelme.  

Mikor megismerkedtünk, már megözvegyült, az ember azt érezte, hogy a gyenge szívével már csak a következő infarktust várja, ha jól sejtem, ebből az állapotból húzta ki Miklós Tibor a könyvével, az ahhoz kért segítséggel. Nem volt rossz munka, olvastuk és felolvastuk a kéziratot, kerestük a félbemaradt mondatokat meg a hiányzó láncszemeket, látszott, hogy haladunk, a végeredmény most is vállalható. Közben nekem csak hallgatni kellett a sztorikat, sajnálni, hogy mind csak szó, a java el fog veszni, könyörögtem Tibinek, hogy írja le, ez rock- és színháztörténelem, de hát nem volt annyi eszem, hogy valahogy én is megörökítsem, sok tényleg el is veszett. A könyv elkészült, a munkakapcsolat természetéből fakadóan egyre kevesebbet találkoztunk. Aztán tényleg jött az újabb szívroham. Néhányszor még láttuk egymást a Kosztolányi Dezső téri lakásban, kicsit zavart, hogy az adósa vagyok, mert megígértette velem, hogy írok egy könyvet Nádasdy Kálmánról. Adott hozzá magnóba való kazettát, egy rádióműsor volt rajta, amelyben fölidézték Nádasdy emlékét, többek között Szinetár beszélt róla meg Lang Györgyi. 

Azóta is Kalmár András adósa vagyok, azóta is eszembe jut, ha a Kosztolányi felé megyek.