Nem csináltam soha erről statisztikát (remélem, valaki csinált), de biztos vagyok abban, hogy lényegesen többet játsszák azokat a Haydn-szimfóniákat, amelyeknek neve van. Pedig nem olyan egyszerű a képlet, hogy azoknak van nevük, amelyeket többször játszottak, vagy épp azért kaptak nevet, mert többször játszották, és jobbak a többinél, vannak egészen varázslatos Haydn-szimfóniák minden név nélkül, lényegében az ismeretlenség homályában. Könnyebb a közönségnek viszonyulni valamihez, amit nem úgy hívnak, hogy G-dúr, hanem úgy, hogy Üstdob vagy Oxford, Csoda vagy London. Nem beszélve a szakírókról, akiknek könnyebb arról írni, hogy miért Üstdob vagy miért Csoda, mint arról, hogy mitől zseniális a darab.
Lényegében ugyanez történik bizonyos építészeti munkákkal is. Ezren állnak folyamatosan a Sóhajok hídja előtt, és valószínűleg csak azért, mert olyan jó a neve. Mindenki tudja, hogy ezt a nevet Lord Byronnak köszönhetjük, a Child Haroldban van, hogy álltam a Sóhajok hídján, a palota és a börtön között. Az útikönyvek elmondják, hogy azért sóhajtoztak a hídon átkelők, mert a börtönbe mentek a kihallgatásról, és még egyszer megpillanthatták a várost. Többé-kevésbé ez téveszme, olyan sűrű a kőrács, hogy nem pillanthatnak meg a hídon áthaladva semmit, ha csak ki nem kukucskálnak, amit engedni túlzott udvariasság volna a rabtartóktól. A híd azért szép, régi hídtervező család sarja volt Antonio Contino, a bácsikája felelős a Rialtóért. Byron érdemeit egyébként nem szeretném kisebbíteni, de a híd nevét nem ő adta, annyit tett, hogy lefordította angolra azt, hogy Ponte dei sospiri, ebből lett a Bridge of Sighs. A turizmus nyelve a jelek szerint már a 19. században az angol volt.
Esténként aztán láthatja, aki kivárja, hogyan módosul a szó jelentése, hogyan lesz az elítéltek fájdalmából szerelmes elragadtatottság, jönnek a gondolák a smároló párokkal, mert akik a híd alatt gondolán csókolóznak a naplementében, azoknak a szerelme örökké tart. Arra nem gondolnak az ábrándos lelkek, hogy az örök fiatalságot is kérjék a hídtól és a naplementétől, így aztán úgy járnak majd, mint Tithónosz, akinek Éósz csak a halhatatlanságot kérte, és aki az évtizedek során úgy összetöpörödött, míg akkora nem lett, mint egy tücsök. Cirip-cirip.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.