Webber otthon maradt

Webber! Hány foga van? Hetven!

Tényleg csodálom a művészekben azt a különleges érzéket, ami alapján tudják, hogy mit igen és mit nem. Például ezt nem, nem kell jönni a budapesti ünneplésre, a Puskás Arénába, pont elég egy levél, kedves Tamás, épp két művön dolgozom egyszerre, nem akarok kizökkenni, sok sikert a születésnapomhoz. Nincs botrány vagy valami, csak egyszerűen ez nem éri meg, nem ér meg semmit, mert bizonyos arányváltások másféle munkával járnak, arra viszont nem volt ember. Hogy is mondjam. Tudom, hogy a törpecickány az elefánt közeli rokona, de ha egy cickányt ezerszeresére növesztünk, attól még nem lesz belőle elefánt. Ha már az Arénában ünneplik Webbert, akkor nem elég, hogy egy színházban rokonszenves show-t a nagy színpadon énekelnek el, és van két kivetítő, amelyen az énekes mellett rejtélyes módon a magyar szöveg is elolvasható. Nem nagy bizalom ez a saját művészek szövegmondását illetően, de nem ezen múlik. Azon múlik, ami nincs, a nagy léptékű gondolkodáson és az ennek megfelelő színrevitelen. Tessék befektetni. Vagy maradni otthon, és tíz előadásban ünnepelni a zeneszerzőt. De az ne legyen, hogy kilométerekről kell nézni azt, hogy Jézus Krisztus lejön a lépcsőn, és dalra fakad. 

A musicalközönség, úgy látom, nagyon megértő, könnyen hevül, nem kapja föl azon a vizet, hogy az Evitából a Buenos Airest olyan kislány énekli, akinek annyi mélysége sincs, hogy legalább mikrofonon keresztül hallani lehessen, megbocsájtották az Óbudai Danubia felkészültségét, mindenféle súlytalanságokat és technikai bakikat. Végül is: ők akarták, Webbert akarták, nem búsulni jöttek. Tényleg jó közönség, kitört a lelkesedés, amikor a műsorvezető Nagy Sándornak megszólalt a mikrofonja, pedig ez nem tűnik olyan nagy extrának. Szegény halkan motyogott eleinte, és senki nem sejtette, hogy addig jó, amíg nem lehet érteni, mit beszél, mert aztán ezzel az elmésséggel zárta a gondolatait, hogy "hölgyeim és uraim, én úgy gondolom, hogy - jó szórakozást kívánok." Remélem, nem sokáig kellett ezen gondolkodnia. Aztán jöttek a dalok, ismerősök és kevésbé ismerősek, és az ember azt gondolta, hogy még egy tanulsággal gyarapodott. Eddig azt hitte, ezt nem lehet elrontani.