Bent és fent

Ha valamit megszüntethetnék a kulturális újságírásban, az a bennfenteskedés volna. Megmondom, mire gondolok. Például az Origón van Ókovács Szilveszternek egy sorozata, leveleket ír Tatjána nénjének (mármint nem Tatjána nénikéjének, hanem az ő saját Tatjána nénjének). Szerintem önmagában is jó gondolat, hogy egy írni tudó operaigazgató rendszeresen megosztja a gondjait és gondolatait az általa igazgatott színházzal vagy a bemutatott művekkel kapcsolatban, miért kellene megvárni, amíg emlékiratok lesznek belőlük. Két levéllel ezelőtt a Carmina buranáról szólva ugyan Ókovács Szilveszter összetévesztette Erószt és Vénuszt, ami nem tesz nagyon jó benyomást, de csak az nem hibázik, ki nem dolgozik, nem erről akarok beszélni. A legutóbbi levél témája még mindig a Carmina burana volt, de ezúttal kifejezetten személyes, énekesmúlti szempontból, mikor énekelte, milyen volt, mik a nehézségek. És sztorik, jópofa történetek, beleröpült egy bogár az énekesnő dekoltázsába, vagy korán indították a tűzijátékot, vicces az egész, mindenkinek csak ajánlani tudom. Csakhogy miközben mennek a sztorik, sokat emleget egy tenort, aki a mestere volt a Zeneakadémián, hogy ő hogy reagált, mit mondott félhangosan a pódiumon, hogyan nyomta agyon a botjával a dekoltázsból kiesett bogarat. Mindent megír róla, csak a nevét nem.  

Fogalmam sincs arról, miért kell így beszélni róla. Nem ír semmi sértőt, aki járt koncertre húsz-harminc-negyven éve, az tudja, hogy Keönch Boldizsárról van szó, aki nem járt, az nem érti, miért titkos a néhai tenor neve. Hogy fokozódjon a rejtély ugyanebben a levélsorozatban írt Ókovács nekrológot Keönch Boldizsárról, amelyben (még jó) a név elhangzik, szóval az sincs, hogy fogadalmat tett volna egy rosszabb érdemjegy után, ő ennek az embernek az életben nem írja le a nevét. 

Nem tudom, hogy ez volna-e a cél, de csak a rejtélyeskedés marad. Elég információt adni valakiről, hogy semmi rejtélyes ne maradjon, mégis úgy tenni, mintha csak az igazán beavatottak érthetnék, hogy miről van szó. Amiből, rossz esetben, az sülhet ki, hogy épp azok nem olvassák el a cikket, akiket meg kellene nyerni egy ilyen sztorigyűjteménnyel, nézd, milyen klassz dolog a klasszikus zene, csupa vicces dolog történik, miközben emberek megszakadnak azért, hogy kipasszírozzanak magukból egy magas hangot. 

Azért ez így elég nagy hülyeség.