Maszada komor ünnep, Heródes hajdani fellegvárában közel ezer zelóta remélte, hogy ellent tud állni a római légióknak, de tudjuk: nem sikerült. Végül sorshúzással kiválasztottak tízet, akik megölik a többieket, nem csak a harcosokat, de az asszonyokat és a gyerekeket is, aztán valahogy egymással is végeznek. A nyolcvanas évekig Maszadában tették le az esküt az izraeli hadsereg katonái, Micha bácsi, az idegenvezető is emlegeti a napot, amikor tűző napon föl kellett menniük a hegy tetejére, természetesen nem a kötélvasúton, egy katona legyen edzett. A fiának már a Siratófal előtt kellett esküdnie.
Nincs sok élet Maszadán, illetve van, de csupa vendégélet, látogatók jönnek és mennek, nem maradnak két óráig sem. Viszont itt vannak a madarak. Gyönyörű, fényes tollú seregélyfélék, a szárnyuk széle narancssárga, az sajnos pont nem látszik a képen, de ha kitárják, ha repülnek, akkor nagyon csinosak. Tristram seregélyeknek hívják őket, egy Henry Baker Tristram nevű anglikán pap után, aki, ha nem a lelkeket mentette, akkor az állatokat figyelte. Emberbarát kis madarak, odajönnek, reménykednek valami morzsákban, mert ők tudják, mi az a keleti slamposság. Hivatalosan nem lehet enni fenn, a sziklatetőn, a madarak mégis megélnek valahogy.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.