Ez az enyhén csenevész fa Schindler fája a Jad Vasemben. Persze, ez két fa, a két Schindler fája, Emilie és Oskar Schindleré, és ilyenkor örül az ember, hogy elkészülnek bizonyos filmek, mert tudni véli, hogy ki volt ez a két ember, és mivel érdemelték ki a fát. Ha jobban belegondolok, Emilie-ről nem esett sok szó a filmben. Nagyokat pislog az ember a fánál is, meg mindenhol, főleg, persze, a Gyermekemlékműnél, ahol sötétben kell haladni, a korlátba kapaszkodva, éppen csak pislákolnak a tükrökben a fények, lelkecskék, ingatagok. Közben a megölt gyermekek nevét olvassák föl, mi másra is lehetne figyelni, mint hogy vannak-e magyar nevek köztük. Amíg átérek a terem egyik végéből a másikig, kettőt is mondanak, Köves László, élt 16 évet, Friedmann Hajnalka, élt kilenc évet. Előtte Micha bácsi, az idegenvezető elmeséli, miért nem megy be a múzeumba. Mert az apját elkapták 1944-ben, följelentette valaki, belelőtték a Dunába. Micha bácsi akkor volt egy éves. Az anyja szerencsésebb volt (itt vág egy grimaszt), ő kiszökött a gettóból, hogy élelmet szerezzen, úgy fogták el. Auschwitzba vitték, onnan Ravensbrückbe, végül Bergen-Belsenben szabadították föl az angolok. Micha számára a Jad Vasem Múzeum annyira fölkavaró, hogy éveket vesz el az életéből. És már elég öreg ahhoz, hogy ilyet ne engedhessen meg magának.