Azt kaptuk, amire számítani lehetett vagy kellett. Vagyis azt, amire nem számított az ember. Ez is elég nagy kolonc lehet egy zenészen, hogy mindig valami mást mondjon, hogy neki a közismert daraboknak másik oldalát kell megmutatnia, mert épp ezt várják el tőle, úgy legyen klasszikus, hogy még véletlenül sem klasszikus. Hogy a Verdi Requiem legyen, de mégsem az a Verdi Requiem, ami épp a tévében megy a koncerttel egy időben, Karajan meg Pavarotti. 

Sem Karajan, sem Pavarotti, az utóbbi jobban hiányzik most, mert meghallgatnám ezt az interpretációt igazi, nagy, operai hangokkal is, hogy abból mi sül ki. Amikor az egyén kiválik a sokaságból, hanghősöket emel föl az éneklő tömeg, és az utolsó mondat az, hogy libera me, engem, engem, engem szabadíts meg. Gardinernél, ahogy az várható volt, a kóruson van a hangsúly, és ilyet, mint a Monteverdi Kórus, nem hall az ember, mondanám, hogy csak szökőévekben, de májusban hallottuk őket Bachot énekelni. 2018 pedig nem szökőév. 

Még valamit ellenőriztem, hogy vajon változott-e valamit Gardiner Requiem-interpretációja az idők során, és még éjszaka belehallgattam az 1995-ös lemezébe. Más. Már az elején más, ahogy a kórus azt énekli, hogy dona eis Domine, ahogy ezeket a "do"-kat egy kicsit megnyomják, és ettől az egésznek lesz valami archaikus hangzása, mintha ez most egy új felfedezés volna a részükről: ahol ketten vagy hárman összegyűlnek énekelni, ott vagyok közöttük. 

Amit mindig mondanak a Verdi Requiemre, hogy ez mégiscsak egy nagy opera, operai eszközökkel, üstdob, nagydob, színpadi vihar, az ezen az estén érvényét veszti, és ha egyszer érvényét veszti, akkor nyilván ebben a határozott formájában nem is igaz, néha opera, néha világi zene, most áhítat és rettegés, nagyon halk vagy nagyon hangos, de mindig pontos, a hangerőt illetően végletesen ordiba vagy suttogás. Vagy ezeket az sz hangokat ahogy együtt szisszentik, nem túl hosszan, szétcsúszva, nem kényszeres perfekcióval, csak ez van odaírva, akkor úgy kell csinálni, és akkor megnyílik valami, kinek az ég, kinek a zene, kinek a kettő együtt. Megnyílik, be lehet látni, meg lehet nyugodni. Hiába verik a dobokat, nincs mitől félni. Nem rossz a hely, ahová igyekszünk.