Puccini lélegzete

Egyre óvatosabbnak kell lennem az olyan időmeghatározásokkal, mint "néhány éve". Azt akartam mondani, hogy néhány éve Plácido Domingo még kiadhatott egy olyan című albumot, hogy Az ismeretlen Puccini, de az a néhány év majdnem harminc, amikor a tegnapi rádiókoncert énekese, Horti Lilla még meg sem született. Ennek ellenére a Domingo-úton járt, Puccini-dalokat énekelt, nagyon szépen, összeszedetten, egy pillanatra sem unalmas koncerten. Pedig, talán nem mondok meglepőt, de nem a dal a legjobb Puccini-műfaj, ami már azért is furcsa, hiszen csodás dallamokat talált ki, és szerette a rövidséget vagy a tömörséget, a repertoáron lévő operák között valószínűleg ő írta a legrövidebb felvonást, a Bohémélet II-t. Wagnernél annyi idő csak a nyitány. Nagyobb is a színvonalbeli változatosság a dalok között, mint az operáknál, ahol egy idő után már nem engedett a remekmű színvonalból. Viszont a dalok is meglepőek néha, mint például a Sole e amore, amelyben nem csak a verset zenésítette meg, de a saját ajánlását és aláírását is, így az a dal utolsó szava az, hogy Puccini. 

Akinek ennyi nem elég jó szórakozás, az nyomon követheti egy ilyen koncerten az ihlet pillanatait, ahogy Puccini rájön, hogy egy-egy dallam még nem futotta ki a pályáját, és (épp az említett Sole e amore) bekerül a Bohéméletbe, felvonászáró négyesnek, vagy valami motoszkál  szerzőben, de még nem a végleges forma, mindenesetre ebben a motoszka-formában is fölidézi (nem, nem a Toscát) a Manon Lescaut-t. A kísérő Virág Emese eljátszotta zongorán a Krizantémok című művet, amelyből pedig a Manon harmadik felvonása alakult ki. Megint van valami, amit sokszor elmondtak, hogy Puccini jó librettó nélkül nem tudott írni, de eleinte tudott, hiszen ez a zene már megvolt, mire megkapta a szövegkönyvet.

A végeredmény szempontjából, persze, mindegy. Csak minden bonyolultabb, mint amilyennek látszik. Puccini meg végképp.