Udvarias gombostű

Új lemeze jelent meg Rohmann Dittának, magyar szerzők szóló csellóra komponált művei. Röppen a borítón, mint egy angyal, és tényleg ilyen. Már hogy van benne valami nagyra nyílt szemű, naiv, tiszta, mintha ő volna az első csodálkozó, hogy ilyen van, a cselló mormog, és zene lesz belőle. 

Az egyik eljátszott szólódarab Kurtágtól a Pilinszky, ennél hosszabb a cím, valószerűtlen névhalmozás, Kurtág György: Pilinszky János: Gérard de Nerval (Kocsis Zoltánnak). Úgy másfél perc a mű, hogy Rohmann Ditta elmondja a verset is benne, Pilinszky négysorosát, Folyópart, mely nem folyópart. Aztán játszik Kurtágot, lefelé és fölfelé menő hangok, egy pizzicato plöntyben végződve, talán ez a tüzes gombostű a fejben. Vagy még előtte a sistergős magas hang? Nem a szavak zenévé varázslása a lényeg, ez most az, ez volna az első mondat, ilyen a vers elcsellózva, ilyen elmondva. 

Elég fantasztikus az egész. Nem a sűrűsége, hanem az udvariassága, hogy olyan rövid, nem kell megszenvedni érte, aki nem akar, és mégis mondhatja, hogy tetszik neki. Vagy szenvedhet vele bárki, aki akar, és arra juthat, hogy nem tetszik neki, nem érti. Nem érti, de közben megtapasztalja, piszkálja a mű, vagy akár a két mű együtt és egymástól függetlenül is, mint a tüzes gombostű a fejben.