Halottaink is egyre többen. A héten lesz egy éve, hogy meghalt Dmitri Hvorostovsky, mit lehet csinálni mást, mint emlékezni. Jól dokumentált pálya, a nemzetközi kezdetektől vannak filmek, lemezek. Sokan vagyunk, akinek valamiféle személyes élménye is van, akármilyen fájdalmasan is rövid volt Hvorostovsky élete. Nagy meglepetésre éppen ezért nem is lehet számítani, de ez az Orfeo CD, a bécsi előadások részleteivel mégis meglep, mégis élmény. 1994-ből való az elő felvétel, fiatal a hang és övé a világ, de nem csak diadal az élet, néha idegenné válik a hangszín, néha ő is küzd. Néha nagyon küzd, a Traviatából az öreg Germont és Violetta kettősének elsősorban dokumentumértéke van, nem zenei. Mondjuk elég érdekes, amit Hvorostovsky énekel, csak nem tudom, szándékosan tér-e le a Verdi által kijelölt útról, vagy véletlenül. 

Hasonlítgathatjuk is, amink van, a kilencvenes évek elején a Zubin Mehta által vezényelt stúdió-Traviatán is ő énekli az apát, és a nála harmincöt évvel idősebb Alfredo Kraus a fia, jó kis helyzeteket tud összehozni egy operai szereposztás. Valamiért már akkor is Pablo Casals jutott az eszembe, ő írja a saját esküvőjéről, hogy a lány rokonsága természetesen ellenezte a házasságot, ami érthető. Végül is nem megszokott dolog, hogy a vőlegény harmincöt évvel legyen idősebb az apósánál. 

Akkor most hallgatok egy kis Casalst is.