A jól felkészült turistáknak nyilván nem meglepetés, nekem az volt a Fekete templom Brassóban. Már csak azért, mert nem fekete, a felújítás során épp úgy lemosták róla a becenevét, mint Piszkos Fredről Az elveszett cirkáló végén. Csak a név maradt, ami nem épp tegnap ragadt az épületen. 1689-ben gyújtották föl a várost, és a korom meg a füst színezte meg a falakat. A mostani színe a novemberi esőben nem épp szívvidító, talán a fáradt mosogatóvízre hasonlít leginkább, de így mégsem lehet hivatkozni egy templomra, névben maradt hát fekete.
Pénzt kérnek a belépésért, nem szabad fényképezni odabent, ez utóbbi rendelkezés kijátszható, és akkor megörökíthető a templom egyik trükkje, hogy a fény felé halad benne az ember. A másik trükk a rengeteg szőnyeg a falon. Mikor beindult a törökökkel való kereskedelem, az utazók mindig hoztak egy-egy szép szőnyeget a templomnak is, jelezve, hogy hiába fekete, a szívnek azért kedves. Jobbra az egyik szőnyeg hosszában ketté van hasadva, utólag varrták össze. Az utókor szerint nem egy selejtet akart valaki a Jóistenre rásózni, hanem történet van mögötte: két testvér úgy összeveszett az örökségen, hogy végül mindent elosztottak, a szőnyeget meg karddal vágták ketté. Aztán megbékéltek, és ennek emlékére adták az újból összevarrott szőnyeget a templomnak, mint a legfontosabbat.
Sóhaj, ugyebár.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.