Slágerek népe

Igyekszem úgy utazni, hogy ne csak lássak, de halljak is, és most az akusztikus élmény a Sárik Péter trió és Falusi Mariann erdélyi koncertkörútja, vagy annak egy része. Háromszor hallottam eddig a Jazzkívánságműsor sorozat harmadik lemezének anyagát, csupa magyar dal, átdolgozva, megfűszerezve, néhány fantasztikus improvizációval földobva. De azért még maradnak dalok, nem pont úgy, ahogy a rádióból szóltak, de hasonlóan. 

Háromszor hallottam, nagyon különböző körülmények között. Brassóban egy imateremben léptek föl, így némi pikantériát jelentett, amikor elkezdték zúzni, hogy Miatyánk, ki vagy a mennyekben, mondd melyik ajtón menjek be. Marosvásárhelyen edzett jazzisták hallották őket a jazz klub Bunker nevű termében, sokan voltak, tudták, mire számíthatnak, és meg is kapták azt. Illetve nem pontosan azt kapták, ilyen a jazz, nem lehet előre kiszámítani semmit. Gyergyóremetén kicsi a közönség, félig sincs a ház, de az is csoda, hogy majdnem félig van. Előtte mentem át a falvakon, mindenütt becsukták a házakat sötétedéskor, nem jártak emberek az utcán, nagyobb katasztrófára voltam fölkészülve, és még kis katasztrófa sem lett. 

Mert énekelnek. 

Mindenütt énekelnek, mindent énekelnek, amit ismernek, és mindent ismernek, régi vagy új a szám, nem számít, válaszol a közönség, néha tényleg, mint egy kórus, úgy szólal meg az, hogy Szeretni valakit valamiért. Talán senki nem tudja, aki otthon nekiül dalt írni, rímeket farigcsálni, hogy mit csinál. Mennyi embernek jelentik ezek a dalok a legintenzívebb kapcsolódást a magyar kultúrához. Kisebb vagy kevésbé fellengzős kifejezés most nem jut az eszembe. Csak még az, hogy éljenek a popzenészek.