Valami belső ellenállást éreztem, egyrészt talán azért, mert annyit ismétlik a tévében ezt a Csak szex és más semmit, hogy ha még egyszer meg kell nézni a szép, tágas folyosót a körlifttel... Másrészt meg olasz filmet rimékelni, ne már. És az előzetes is olyan kis lassúcska, Szávai Viktória ezzel a tévébemondói hangjával és artikulációjával... 

Aztán eltelik tíz perc, és nem találom az ellenérzéseimet. Mernek kicsik lenni, bent maradni egy szobában, vagy kimenni az erkélyre, majdnem az összes külső lemegy a főcím alatt. Mernek színészek lenni, mondjuk ezzel a Hevér - Elek - Mészáros belső hármassal nem is olyan nagy bátorság, komolyan mondom, az volna a legjobb, ha annyi pénz volna a világon, hogy mindenki léphetne egyet és még egyet, és egymás szerepét is eljátszhatnák. Megnézném. 

Ilyen film ez a BÚÉK, picinyke, jócska, magyarocska, megállja a helyét az olasz eredeti mellett, képzelem, hány embernek jut eszébe ez a kirakjuk a telefonokat karácsonyi vacsoránál, újévi ebédnél, és eljátsszuk mi is, aztán rájönnek, hogy jobb ha nem. Miközben a nagy kiábrándulásról kellene szólnia, hogy mindenki nyakig, fejbúbig van piszkos titokkal, megalkuvással, megcsalással,mégis tele van a történet mindenféle szeretettel meg reménnyel. Hogy a testi szerelem segítheti a lelki összetartozást, és ha nem segíti, az sem baj, mert szeretni úgy is jó, és vannak a világban ártatlan fiatalok is. Vagy, amit a legjobban szeretek, hogy az elszenvedett igazságtalanság még a kis senkiből is hőst csinál, nem történhet velünk semmi jobb, mint egy méretes méltánytalanság. Ezt kívánjuk magunknak jövőre. 

Most akkor tényleg megcsinálják jövőre a Casablancát? Meg a Volt egyszer egy Vadnyugatot?