Kosztolányit olvasok, de Kosztolányi Ádámot, és nem akarom előre elvenni senkinek a kedvét, de... szóval minden igaz. Rendetlen elme, rendetlen írás, nem egy föl nem fedezett, elkallódott művekkel teli titkos író. Viszont valaki, aki látta, hallotta, beszélt vele. Velük. Aztán olyan dolgokat ír le, hogy nagyon hasonlítottunk apámmal egymásra, ő is irtózott a náthától és én is. Sokan vagyunk Kosztolányi-hasonmások. 

Mégis: látta, hallotta, beszélt vele, és nem csak az apjával, de József Attilával is, ahogy ül az asztalnál, köröz a mutatóujjával érvelés közben, tömött bajusz és hátrafésült haj. Alacsony ember, talán 165 centi, ez sem meglepetés, a Babitsnak írt levelében elmondja, hogy 42-es gombos cipőt kell viselnie, pedig 38-as lába van, hát akkor nem lehet valami góliát.  

A hátrafésült hajnál akadtam meg, nem mintha nem tudtam volna, vagy nem láttam volna a fényképeken, de mégis: mintha ez volna a legfairebb fair play, amit egy férfi a környezetével játszhat. Odamutatja a világnak, mennyi idős, mennyi haja maradt, mi várható a jövőre nézve. Nem borzol, nem fésülget, nem igazgat. Látszólag a tarvágás még tisztább játék, de csak látszólag: úgy is lehet érteni, hogy saját jókedvemből vagyok kopasz, ha akarnám, gitáros lehetnék bármelyik rock bandában. 

Nem akarok nagyon messze menő következtetéseket levonni, biztos vannak nagyon rendes, átfésült hajú férfiak, itt van például Pierre Boulez. 

 De a haja röhögséges.