John  Corigliano hegedűversenyét játszotta a Fesztiválzenekar, Sipos Gábor egészen és számomra váratlanul lenyűgöző szólójával, és ugyan ma már ennek semmi különösebb jelentősége nincs, de ez a Corigliano nyolcvanadik életéve ellenére az ifjabbik, ott van a Jr. a neve mögött. Egyébként sem véletlen a vonzódása a hegedűhöz, az édesapja, John Corigliano Sr. a New York Philharmonic koncertmestere volt, a zenekar talán legszebb éveiben. Ő játssza a Bruno Walter vezényelte Brahms Kettősversenyben a hegedűszólót, vagy a Bernstein dirigálta Vivaldi Négy évszakot, a Seherezádéban a szólókat. Minden lemeze és fellépése közül legszívesebben talán azt hallgattam volna meg, amikor a Beethoven Hármasversenyt játszották, Bernstein vezényelt és zongorázott, Corigliano hegedült és a Filharmonikusok első csellistája, Varga László volt a harmadik szólista. Kicsi közünk is van hozzá, mert Auer Lipót tanítványa volt, aztán jött a világhír, Toscaninivel játszott, Rodzinski szerződtette New Yorkba. Szép ívű, nagy pálya, ezért is gondolkodik el az ember, hogy vajon miért lett a fiának ugyanaz a neve, mint neki. Lehetett itt valami el sem titkolt vágy, hogy az utód olyan lesz, mint az előd? Vagy épp ellenkezőleg, ez már az elvárások jele, ami nekem nem sikerült, az talán majd neki igen? De mi az, ami nem sikerült? Nem lett belőle Jascha Heifetz, de majdnem: húszévesen már szólózik a Filharmonikusok előtt, és ha aztán a biztosabb pályát választotta, azért élményekben aligha lehetett hiánya. 

A kérdés innét nem megválaszolható, az idősebb Corigliano épp a hetvennegyedik születésnapján halt meg, és annak is már negyvenhárom éve.