Rendes emberek karácsonykor playlistet vagy mit csinálnak, elmondják, melyik a legkedvesebb tíz-húsz-ötven karácsonyi daluk. Olvasókíméletből én csak egyet mondok, egy nem annyira klasszikusat, nem is annyira karácsonyit, de hát nem tudok túllépni rajta. Megyek az utcán, fülemben a hangszóró, na, még egyszer, csak egyszer, aztán már tényleg engedem továbblépni a készüléket. Újra és újra. Tizenötször. Tegnap Amy Macdonalddal hallgattam tizenötször (inkább többször), ma talán visszatérek az eredetihez, a The Pogueshoz és a fogatlan Shane McGowanhez. 

Nem betegség vagy szívtelenség, pont ez a jó benne, hogy annyira szeretem a karácsonyt, hogy ez is belefér, a New York-i detox és a két ír, ahogy üvöltözik egymással. Közben a nagy vadulásban meg ott a való élet szomorúsága, az énekesnő, Kirsty MacColl 2000-ben meghalt, miközben vígan úszkált a gyerekeivel Mexikóban. Nagy sebességgel jött egy motorcsónak, pont az egyik fiú felé, sikerült őt ellökni az útjából, de épp emiatt Kirsty MacColl ott maradt, és belehalt a sérüléseibe.  

A dal egyébként tényleg klasszikus, és nem is annyira fiatal, 1987-ben volt új. Azóta földolgozták már néhányan, és számomra rejtély, miért nincs magyar változata, de ezen még segíthetünk. Vagy segíthet más.