A Hungarian blues

Nekem kicsit röhögséges, hogy Magyarországon élő magyar zenészek Hungarian Quartet néven alapítanak vonósnégyest, de nyilván azért teszik, mert nemzetközi vizekre is kacsintanak, meg mert a kézenfekvő nevek mind foglaltak, Bartók, Kodály már foglalt, Keller már volt. Igaz, Hungarian is volt már, Végh Sándorral meg Székely Zoltánnal, de ha tényleg annak az örökösei lesznek, akkor mindent értek és megértek, elfogadom és  örülök neki. 

Afféle supergroupról van szó, Keller András a Kellerből, Pilz János a Kellerből és a Pulzusból jött, Homoki Gábor a Kelemen kvartett tagja volt, Fenyő László meg Fenyő László, de ő is játszott a Kelemen-házaspárral. A múltnál fontosabb a jelen, és nagyon jól érzik, hogy épp van itt egy vonósnégyes-vákuum, a közönség nem tudja, hová menjen, ha vonósnégyest akar hallani, és biztosra akar menni, most vagy most, hajrá Hungarian. 

Vannak az embernek dobozai, amibe a felesleges, de kidobhatatlan dolgait gyűjti, és ha nagyon turkál bennük, talál eltépett jegyeket is bennük. Domingo az Erkelben, 1987-ben, Carreras visszatérése Bécsben, Gruberova, az első Fesztiválzenekar, és ha csökken is a lelkendezés, azért van egy hátha, hátha ez tényleg új kezdet, eltehető és elteendő papír cédulácska, amivel majd igazolni lehet, hogy ott voltam. De lehet, hogy túlzottak az igények.

Mindenesetre túlzottnak tűnnek Beethoven Nagy fúgája alatt, leginkább csak azt hallani, hogy nem mindenki akarja egyformán ezt a művet, Keller jobban hallható, mint a többiek, viszont néha a nagy akarástól elég kellemetlen a hegedű hangja. A belső kettő nagyszerű, de Homoki Gábor meg mintha egy kicsit kevés volna Kellerrel szemben, nem csak hangerőként, de személyiségként is, balra lejt a pódium, vagy hogy is mondjam. A Bartók 5. vonósnégyes kiegyensúlyozottabb, de halványabb is, a műveken is múlik, mégis szokatlan érzés, hogy Beethoven keményebbet üt Bartóknál. 

Tudom, hogy nem kell semmit sem siettetni, ha megvan bennük a szándék és a kitartás, a vonósnégyeshez még évek kellhetnek. A magam részéről nagyon örülök, hogy Keller András újra hegedül, és nem azért, mert addig sem vezényel, hanem mert a kétféle zenélés jó hatással lehet egymásra. 

De a jegyet kidobtam. Remélem, megbánom.