Kodály elidegenedik

Norman Lebrecht, az angol zenekritikus a blogján (Slipped disc) közzétett egy tízes listát (utóbb aztán még egy tízes listát) azokról a szimfonikus művekről, amelyeket régebben gyakran játszottak, de az utóbbi időben eltűnni látszanak. Ahogy az várható, a lista nem egészen pontos, tele van nélkülözött, de azelőtt sem annyira népszerű darabokkal, és ahogy várható, ennek szellemében tette hozzá minden kommentelő a maga hiányérzeteit. A karmester Leonard Slatkin például, meglepő módon, Bartókot nélkülözi, hogy a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című darabot nem játsszák eleget. Jaj, vicces, mert Slatkin is elrontja, többes számban mondja a cselesztát, mint régen a Markos-Nádas duó a Felvonulók kérték paródiában. Mindegy, Slatkinnak talán és remélhetőleg nincs igaza, jövő hétfőn Simon Rattle a Zenét vezényli a Müpában. 

De Kodály, mint szimfonikus, mintha tényleg lekerült volna a műsorfüzetekről. És nem a világban, hanem nálunk is. El lehet éldegélni akár tíz évet is rendszeres koncertjáróként anélkül, hogy az ember belebotlana a Galántai táncokba. És lehet okoskodni, hogy Bartók látóköre szélesebb volt, nem véletlenül lett végül nemzetközibb zeneszerző, mert mi magunk nem lettünk nemzetközi közönség. Itthon vagyunk, csak épp Kodály nincs itthon.