Remélem, nem képzelek be semmit, nem játszom a bulvár újságírót, aki próbál ellentéteket fölfedezni, hátha a felfedezései valósággá válnak. Mindenesetre az évad a Metropolitanben, illetve a Metropolitan közvetítésekben az Aidával kezdődött, és Anna Netrebkónak abban a különleges élményben lehetett része, hogy nem ő az est, illetve a délután sztárja, nem ő kapja a legnagyobb tapsot, hanem Anita Rachvelishvili. Aztán folytatódott a grúz mezzoszoprán mennybe menesztése, Riccardo Muti azt mondta róla, hogy kétségkívül ő a legnagyobb Verdi-mezzo a bolygón, nagy portré a New York Timesban, amiből megtudhatta az ember, hogy ő is olyan, mint néhány operalegenda, előbb lépett föl operában, mint hogy látott volna egyet. Na jó, nem pontosan, de úgy ment felvételizni, hogy a repertoárján Whitney Houston szerepelt. 

Most, ennek utóhatásaként csak annyi volt látható, hogy az Adriana Lecouvreur közvetítésére Anna Netrebko nagyon odafigyel. Nem adott interjút a szünetekben (pedig szokott, és mindig olyan varázsosan tudott idétlenkedni), érzelmileg megterhelő a szerep, nem tud most kedélyeskedni. Érzelmileg, aha. 

Hangilag megterhelő, és furcsa módon: Netrebko izgul. Hát mitől izgul, szeretik, hangja is van. Nem tudok jobb magyarázatot, mint hogy Rachvelishvili miatt izgul. Mindenesetre elrontja az első áriáját, a darab legnagyobb slágerét, meg is csuklik a hangja, nem is szól olyan szép, kiegyenlített módon. Aztán már minden rendben van, tudja az ember, miért szeretik a nagy énekesek a szerepet, mert lehet vadulni, túlozni, színésznő szerelme szalmaláng, de nagyot lobban. Érkezik Rachvelishvili, és minden szépet igazol, a második felvonás alatt már lehet tudni, hogy ez a ma operajátszásának nagy pillanata, amikor ők, ketten egymás ellen, olyan, mint filmen Robert de Niro és Al Pacino, 

Csak hát az opera úgy van megírva, hogy Adrianának kell győznie. Egyrészt leüvöltheti az ellenséget, le is üvölti, másrészt a negyedik felvonásra egyedül marad, kócosan, tépetten, be is akad a haja valamibe, de mégis győztesen. Mérgezett énekes, látomásosan szaval, félre innét profani, Melpomene son io. És nagy halál. Jaj, de jó is volt. Múlt és jövő pofozza egymást. Ezt hívják úgy: jelen.