A január közepét azzal töltöttem, hogy a Szeptember végéről polemizáltam. Az egész a Nemzeti Filharmonikusok miatt van, az ő koncertjükön énekelte Christoph Prégardien a Greisengesang című Schubert-dalt. Aggok éneke, mondta a cím, és a felirat követte Friedrich Rückert eredetijét, körülbelül így, hogy a fagy már betemette a háztetőt, de az otthonom még meleg. Azt mondja erre polémiapartner a szünetben, hogy szerinte Petőfi innét szedte a Szeptember végént, ismerte Rückert versét (lehet) vagy elénekelte valaki ezt a Schubert dalt (lehet, de nem valószínű), és ő megérezte, hogy ebben a képben több van, hát megírta belőle a maga változatát. Mondom, hogy nekem kézenfekvőbbnek tűnik, hogy kinézett a koltói ablakon, látta, hogy fent már hó, lent még ősz, megvan a felütés. Valahogy logikusabb, mint hogy beült könyvtárba, és Rückertet kezdett olvasni.
De mert nem értem a lényeget, amit Rückert mond a maga módján, hogy "az ember különböző funkciói máshol tartanak, másfelé húznak", szívében nyár, fején már dér, és ez szét fogja szakítani az egész embert. Jó, jó, mondom én, de hát másról is szól a két vers, Rückert arról beszél hogy parázs a hamu, vagyis a deres háztető alatt, Petőfi meg arról, hogy még alig éltem valamit, és máris látni az út végét. Mire ő, hogy épp ebben lép túl Petőfi Rückerten, aki megállt ott, hogy hiába zúzmarás a fejem, azért a kebelem hő, hiába fagynak el odakint a virágok, majd idebent nevelünk másikat. Petőfi meg a látható jelekből levonja a következtetést: jön a pusztulás. Egyébként is micsoda tépettségre vall, hogy egyszerre két évszak van a szívében, nyár is és kikelet is. Ezt persze föl se vettem, Petőfi szerette a kikelet szót, iderakta a rím kedvéért, de nyilván arra gondolt, hogy május vége van odabent, majdnem nyár, szerelmetes tavasz, de hát meg is van már házasodva, tulajdonképpen vége a dalnak.
Amúgy meg mit nyafog ezzel az őszüléssel, huszonnégy éves, olyan nagyot nem üthetett még a tél dere a fején.
Ettől, persze, leesett a húszfilléres, hogy a tavasz tényleg tavasz nála, pont azt élvezi, hogy két sorba bele tudja tenni az összes évszakot, nyár, kikelet, tél, és a feje meg őszbe vegyül.
Akármi is a végkövetkeztetés, a lényeg az, hogy az öregségről csak az ifjak tudnak érdemben szólni. Petőfi 24 éves volt, és mivel Schubert 1828-ban meghalt, Rückert maxi-maxi-maximálisan is harminc lehetett, amikor a havas háztető alatt elmélkedett. Weöres Sándor 16 éves volt, amikor megjelent az Öregek. Maguk az öregek inkább az ifjúságról írnak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.