Vannak ilyen előnyei a tömegkultúrának. Ma aki tévé elé ül vagy internetezik, nem tudja elkerülni, hogy Ady Endrére gondoljon, aki épp száz éve a Városligetben fejezte be életét. És akkor persze lehet magyarázni is, hogy nekem ugyan nem kell évforduló, hogy eszembe jusson, ha elmegyek az Operaház előtt, és ránézek a szfinxre, aki, szerinte, Lédára hasonlított, rá is ült a hátára egy részeg éjszakán, le is esett róla, és csak majdnem verte bele a fejét a lépcsőbe. Illetve bele is verte, csak nem lett semmi baja tőle. Viszont most épp nem nagyon lehet elmenni az Operaház előtt. Vagy a Három holló, na, az sincs. Akkor ifjú szívek, azok még vannak.
Eszembe jut a ruhája, amire Dénes Zsófia azt mondta, hogy azért ezt a vidéki úrfiságot nem tudta teljesen kinőni, előfordult, hogy a kék zakó szürke nadrággal volt rajta. Eszembe jut, ahogy ül a szerkesztőségben, és issza az első reggeli sörét, nyilván a másnaposság ellen. Eszembe jut Róma, emléktábla az egyik ház falán. Hogy nem ment el megnézni a nevezetességeket, szerintem csak azért, mert fájt a lába. Mert a lába az mintha éveken át fájt volna, Krúdy írja az operaházi lovaglás mellett azt is, hogy mindig nagyon puha cipője volt, ami szemmel láthatóan nagyobb volt, mint a lába - nyilván nem véletlenül. Ha neki is lehetett volna egy jó kocogócipője, talán ő is megénekli Marcus Aureliust, és a sárgán heverő középkori Rómát.
Ha végignézek az elmúlt hónapokon, a legnagyobb Ady-élmény, bármennyire sablonos, mégis az volt, ahogy Kulka mondta a Bajvívás volt itt címűt. Tudom, azóta ő is autóreklám, Párizs fényeiért ma jóval józanabb okok miatt hevül, de amikor a Bajvívást mondta, és ahogy mondta - most sem tudok szabadulni a tempójától, ha magamban mondom, akkor is ezzel a lassúsággal és súllyal mondom, a hosszú-hosszú í-vel a címben, de még az a pici tévesztés is, hogy dárda helyett dárdáját mond, mind életet ad a versnek. Épp olyan kivételes pillanata a magyar versmondásnak, mint (hogy ne Latinovitsot mondjam) amikor Sinkovits A walesi bárdokat szavalja.
Él a szívünk. Nem ifjú, de él.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.