Hilary a pótágyúval

Le kellene szokni már róla, hogy Hilary Hahnra úgy gondolok, mint valami kislányra. Kétgyermekes anya, idén negyvenéves lesz, akkora pálya van mögötte, hogy az ember elképzelni sem tudja, merre lehet neki az előre. Közben meg mégis ő idézi föl a kislányt, most épp azzal, hogy lekerekített megint valamit, befejezte a Bach szonáták és partiták lemezét. Ez volt az első CD-je, egy másik kiadónál. Még húszéves sem volt, de gyorsan bevetette magát a mély vízbe, azt játszotta, amit mások a karrierjük csúcsán (vagy ott sem, mint Isaac Stern). Nem az összeset, mégsem dupla CD-vel kezdi valaki a pályafutását. Aztán eltelt annyi év, mint amennyi nullától az első Bach-lemezéig, és azt gondolta: most. 

És tényleg most, úgy értem, lehet látni a továbblépést, és jobban lehet érteni az első lemezt is, ami akkor egy-egy pillanatban iskolás megoldásnak tűnt, az ezen az új lemezen igazolva lett, tényleg ezt a tempót szereti, ami minden hangot élni és átélni enged, és most már végképp nem kell tartania attól, hogy a lassabb menetek miatt valakiben felvetődhet: annyira azért nem tud hegedülni. Annyira tud, hogy nem kell igazolnia magát. Közben más lett a kiadó, Sony helyett Deutsche Grammophon, más lett a hegedű, egy másik Vuillaume. 

Ez a történet önmagában is érdekes. Guarneri Cannone (ágyú, nyilván a hangereje miatt) nevű hangszerén Paganini játszott, és amikor a hegedű megsérült, Párizsba küldték javításra, Jean-Baptiste Vuillaume-hoz, aki nem csak megjavította a hangszert, de le is másolta. A másolat annyira jól sikerült, hogy állítólag Paganini sem tudott különbséget tenni a két hegedű között. A Cannone egyébként most is látható Genovában, én is láttam üveg alatt, átépítetlen Guarneri, ha jól emlékszem, és bélhúrok vannak rajta. Néha odaadják játszani, mert köztudott, hogy a hegedűnek nem tesz jót, ha csak áll. A másolat pedig most Hilary Hahné, ezen bachol. 

Azt persze nem állítom, hogy megismerném a két hangszer, mármint Hahn két Vuillaume-a között a különbséget, de az biztos, hogy van különbség a két Bach-lemez hangzása között. Lehet, hogy a mikrofonok voltak másként elhelyezve, lehet, hogy a vonókezelés változott, mindenesetre ez a sikamika most nem hallható, ahogy a vonó megy föl-le a húrokon. De amúgy az is hallható, hogy ugyanaz játszik, hogy a lány Hilary ugyanaz, mint az asszony Hilary. Mondjuk Bach se sokat változott az idők során.